Jelenkor-történelem – kampánysemlegesen

Elek István közírótól helyzetelemzésre törekvő írás jelent meg minap a Népszabadságban (http://nol.hu/lap/forum/20100423-rendszerbiralok_kora_).

A print cikk alatt online hozzászóltam. Jeleztem, hogy ezért meg ezért nem értek egyet számvetésével. Ezt itt és most nem taglalom (amiképpen azt se, hogy Elek melyik párt lobogója alatt indult/nem indult), mert ha megtenném, kampánycsendet sértenék. Azonban – megszólalásom apropója szempontjából sajnos vagy szerencsére – más gond is akadt. Erről akár ma jegyeznem (immár bővebben), úgy vélem, nem jogszabályellenes, hiszen ez nem direkt politikai kérdés, hanem történeti probléma. És ugyanakkor súlyos.

Emlékeztettem Elek urat, hogy bizony a Heti Válasz felületén – első főszerkesztőjeként – alkalmanként biztosított felületet antiszemita megnyilatkozásoknak. Nos, válaszul, Elek úr a közönség előtt felszólított, konkrét adatokkal és nevem vállalásával szolgáljak részletekkel. Ezennel megteszem, először az igényelt forrásparamétereket összefoglaló levelemben (lásd alább – ezúttal elhagyva a konkrét pártokkal kapcsolatos részeket), aztán néhány históriai természetű szövegidézettel (tőle és eszmetársától) szemléltetek. Íme.

Tisztelt Elek Úr!

Kapásból mondom az engem közvetlenül megérintő – és nem tagadom, mélyen bántó – példát. Néhai György Lajos (Heti Válasz, II. évf. 34. és 41. szám). Írásainak hozatala sunyiság is volt, mert a szóban forgó illető maga hangoztatta zsidó származását (hogy ekként fogalmazza meg az öngyűlölő zsidó tipikus kifakadásait a tárgyban, az antiszemitizmus témakörében), továbbá azért, mert vonatkozó állásfoglalásaival saját családi tragédiát is megjelenített, amelynek szálaihoz mindig – teljesen érthető – részvéttel és tapintattal viszonyult a progresszív értelmiség. Így ez ügyben számos értelmiségi – Önnek „köszönhetően” – zsarolt helyzetbe került. Tehát e főszerkesztői döntése mindenképpen erkölcstelennek minősül. Igaz, György Lajos eszmefuttatásait Ön apámtól (Fekete János) és szerénységemtől – a nem zsidó és zsidó magyarok egymásra találását szorgalmazó – közléshez kapcsolta, pro forma egyensúlyozásként. Ám a "kompenzációt" másképpen is megoldhatta volna. Sőt, Ön – a kettős, egy lelken belüli, egyszerre zsidó és egyszerre magyar identitást elutasító! – főszerkesztői reflexióiban (uo. 32., 34. sz.), valamint zárszavában (41. sz.) – igenis relativizálta a holokausztot, illetve a holokausztra emlékezést. Mi (apám és én) akkor naivnak bizonyultunk, valódi reményeket tápláltunk az Ön politikai-emberi becsületessége iránt, helyette kaptuk az utalt publicisztikai pofonokat. Kiábrándulásunkat növelte, amikor nem sokkal később médiaszerte tárgyaltatott, hogy az Ön lapja, a Heti Válasz meghalna költségvetési támogatás nélkül. Valami olyasmi "dereng" (többek között), s javítson ki, amennyiben semmi valóságalapja, hogy – az Orbán-kormány idején – az ország összes általános iskolai igazgatójának hivatalból ajánlották a Heti Válasz megrendelését az általuk irányított intézmény részére... Az pedig abszolút kritikátlanság Öntől, hogy – mostani cikkében – a nemzetgazdaságot szanáló szakpolitikust vádolja szociális érzéketlenség címén, holott "nemzeti liberálisként" hozzájárult a közpénzek nem igazán hatékony és nem kifejezetten közcélú költéséhez.
Lásd: http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=10253

Egyébként azon kevesek közé tartozom, akik a nicknév feloldásával szoktak blogolni, e körülmény elkerülte figyelmét. Semmi baj: Fekete György mentálpedagógus.

Üdvözlöm.

¨

Elek István – vitánkban – a következőket volt képes írni az AUSCHWITZOT MARADÉKAIBAN TÚLÉLT MAGYAR ZSIDÓSÁG LEGJOBBJAIRÓL: „…rémlátásaikat,a közösségi identitásuk bizonytalanságával, fogyatékosságával magyarázható >neurotikus reakcióikat< ráadásul jellegzetes túlkompenzáló öntudattal valamiféle példaadó európaiság, felvilágosult humanizmus, magasabb rendű emberség megnyilatkozásaiként népszerűsítik.” (Heti Válasz. II. évf. 32. sz. 2002. 08. 09. 61-62. old.)

György Lajos (adjon neki békét az Örökkévaló!), mint a munkaszolgálat megpróbáltatásait túlélt, „a nürnbergi törvények szerint zsidónak minősülő, katolikus vallásban nevelkedett idős magyar”, antiszemita közhelyekkel traktálta e vitát: „a zsidók … hatalomvágyó törzs volt… (…) …igyekeztek mások fölé emelkedni. (…) A zsidóság messiását várva kirekesztette önmagát, és ezzel együtt járt, hogy a történelem folyamán – gyakran hihetetlenül fájdalmas és embertelen módon – kirekesztették őket. Holokauszt. Rettenetes volt, de nem az első. (…) Egy érdekcsoport azon munkálkodik, hogy növekedjék a zsidó befolyás, folyik egy különös >multikulturalitásra< irányuló agymosás.” (Uo. 34. sz. 2002. 08. 23. 58-59. old.)

Elek István kizárólag velem – György Lajossal nem – vitatkozva megállapított és felszólított egyaránt („Vagy-vagy” címmel): „Kedves Fekete György! Önnek és az önhöz hasonlóan érzőknek … választaniuk kell. Vagy ragaszkodnak ahhoz az intim viszonyhoz, amelyet ezzel a történelmi élménnyel [Auschwitzra utal e szerény módon… Megjegyzés tőlem: F. Gy.] a származás jogán ápolnak, vagy azt kell akarniuk, hogy a magyarság, a magyar nemzet nem zsidó származású része is magáénak ismerje el a magyar zsidók megpróbáltatásait.” A baj itt az, hogy Elek hamis szembeállítást alkalmaz. Ugyanis én e kettőt EGYSZERRE, EGYÜTT igényeltem… Pár sorral előtte meg összefüggéseiből kiragadva szememre hányta – szomorú következtetésemet: „félretol a zsidó fájdalomtól, azt állítva, hogy azt igazán csak a zsidó vagy zsidó származású ember értheti meg”. (Uo. 60. old.)

A diskurzus befejező szakaszában György Lajos olyat is kiengedett keze alól, amibe minden bizonnyal belesajdult volna Ravensbrückben – szó szerint – földbe tiport apai nagymamám (miféle ellensége lehetett a tengelyhatalmaknak?!) szíve, ha valami elképzelhetetlen folytán és akkor, amikor még tudott a lelkével is érezni, valaki megjósolja neki, hogy cirka ötven év múltán egy muszos sorstársa majd ekként értékel: „Don-kanyar: a magyar katonák ÉPPEN ÚGY [kiemelés tőlem – F. Gy.] nem önként mentek a halálba, mint a zsidó deportáltak – a különbségtételt visszautasítom.” (Uo. 41. sz. 2002. 10. 11. 58. old.)

Az eszmecserét Elek István – főszerkesztői jogosítványával élve – akként zárta (és talán ez a legtanulságosabb!), hogy a demokratikus intézményrendszerrel és szemlélettel összeférhetőnek jelenti ki az egyértelműen antidemokratikus mentalitású törekvéseket: „Demokráciában nem lehet akadálya annak, hogy valaki kettős nemzeti azonosságtudat képviselőjének vallja magát. De ugyanúgy természetes, hogy mások ennek lehetetlenségét gondolják és hirdessék.” [Azóta nem tapasztaltuk-e meg újra és újra, hogy ez utóbbi tétel érvényesítése kirekesztéshez vezet? – F. Gy.] (Uo. 59. old.)