navigator
közéleti kérdések

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Javaslat az antikapitalista baloldalnak a

szenvedélybetegségekhez kialakítandó

viszonyára


Hivatkozva a MEBAL (Magyar Egyesült Baloldal) ET (Egyeztető Tanács) nyilatkozatára – http://mebal.hu/sajtonyilatkozatok/a-mebal-nyilatkozata-az-ellenzeki-kerekasztal-munkajaban-valo-reszvetelrol#comments –, miszerint „Felajánljuk az Ellenzéki Kerekasztal munkájához … a MEBAL programtervezetét … vitára, továbbfejlesztésre”, továbbá a MEBAL programjának címére, amellyel saját magát is megvitatandónak tekinti: „90 FOKOS FORDULAT – KIÚT A VÁLSÁGBÓL … (Továbbfejlesztendő vitaanyag)”, a szenvedélybetegségek társadalmi beágyazódottsága és a Fennálló Rendet szervesen támogató voltuk miatt szükséges felvetni, hogy a MEBAL alakítson ki álláspontot az addikciók kérdéskörében, kiegészítve programját. Ez aktuálpolitikailag is fontos, hiszen a FIDESZ által uralt jelenlegi kormányzati rendszer – elsősorban a dohányzástól való egészségvédelemmel manipulálva – igyekszik az addikciók elleni egész küzdelmet hatalmi céljaira kisajátítani. Holott a szenvedélybetegségek megelőzésének, a szenvedélybetegek gyógyításának és gondozásának szakmai ügyeit pártpolitikáktól függetlenül célszerű intézni.

Sajnos a rendszerkritikai baloldalnak – amely az offenzív erőszaktól örökre elhatárolódva nem békül meg a kapitalizmussal, s ekként radikális, következetes (vagyis nem ultraradikális baloldal, nem szélsőbaloldal!) – rákfenéje a szenvedélybetegségekhez, különösen a dohányzáshoz való viszonyulása, pontosabban viszonyulatlansága. A MEBAL programjában (nevezzük meg ismét: 90 fokos fordulat – Kiút a válságból) a „szenvedélybetegségek”, „alkoholizmus”, „dohányzás”, „kábítószer” szavak egyike se fordul elő (egyszer se), még a Társadalompolitika c. fejezet Egészségügy, Oktatási rendszer c. alfejezeteiben sem – http://mebalvideo.mebal.eu/doc/90_fokos_fordulat_mebal.pdf Az még érthető, hogy ez a fontos, elvi jelentőségű írott anyag az addikciókhoz fűződő biológiai függést mint specifikus orvostudományi vonatkozást mellőzi, de az már nem, hogy nem is regisztrálja a kóros szenvedélyfüggések rendkívül ártalmas jelenséghalmazának mint kemény és komplex szociális problémának az észlelését. Dacára, hogy Magyarország vonatkozó epidemiológiai adatai közismerten elkeserítőek (a dohányfüst dominánsan közrejátszik évente kb. 30 000 ember halálában vagy megrokkanásában és egymillió ember krónikus bronchitisének előidézésében, a 14-16 éves fiatalok fele már kipróbálta a cigarettát, az általános iskolák 7. és 8. osztályos tanulóinak 10 százaléka rendszeresen rágyújt; a felnőtt férfiak 40, a nők 27 százaléka dohányzik, a jelenleg dohányzó fiatalok 63,2 százaléka naponta gyújt rá, a 11. évfolyamra a tanulók több mint 90 százaléka fogyasztott alkoholt, a 9. évfolyamosok 40, a 11. évfolyamosok 60 százaléka részegedett már le életében, a 9-11. évfolyamosok 20,3 százaléka fogyasztott valamilyen illegális kábítószert és sorolhatóak az aggasztó számok tovább…).

Vállalni kell a küzdelmet az olyan tudattorzító, direkt mesterkedésekkel is provokált mechanizmusokkal szemben, mint a társadalom szenvedélybetegségekkel, az "ópiumokkal" (köztük a dohányzással!) – az elidegenült emberi társas szerveződések általános kultúrája, civilizációs viszonyai, konkrétan a burzsoázia profit- és hatalmi érdekeinek kielégítése révén – történő permanens megfertőzése. A baloldal nem védhet efféle beállítódásokat és szokásokat, ugyanis ily módon kóros vágyak tartanak tömegeket szabadságnak-önmegvalósításnak hazudott rabigával, boldogságillúzióval a tőkének kedvező fogyasztói életmód totális hatalmában. Ne támogassuk – félrenézéssel se! – e mechanizmusok érvényesülését (sőt akkor se, amikor politikai ellenfelünk, ismételjük meg, manipulációs szándékkal kisajátítaná visszaszorításukat), hanem világosítsunk föl mind több embert ezek kapitalizmust erősítő, társadalomellenes összefüggéseiről (szerepeiről), ösztönözve őket kikecmeregni szenvedélyvermeikből. Már az osztálytársadalomban megalapozva humánus közösségi viszonyokat az egyének között, megteremtvén ekként – csírájában – az elidegenüléstől mentes létet.

A szabadságért harcolók nem küzdhetnek a szolgaság semmilyen formájáért. Ha mások szabadságáért síkra szállunk, egyúttal magunkat is szabadítsuk ki a magunk választotta szolgaságunkból. Igen, viszonyok megváltoztatásáért, ez esetben a szenvedélybetegségek gyakoriságának csökkentéséért lépünk föl, azonban nem tagadjuk az egyes ember döntési felelősségét se. Mert a közösség szabadsága lehetetlen az egyes ember szuverenitása, tehát szabadsága és felelőssége nélkül. A kapitalizmus ellen vagyunk, ám amíg elkerülhetetlen benne élnünk, a lehető legemberségesebb életmód pártját fogjuk, amihez hozzátartozik a mind teljesebb megszabadulás a kóros szenvedélyfüggésektől, különösen a gyermekek, várandós kismamák, idősek, betegek és minden nemdohányzó megvédése a dohányfüsttől, nem megfeledkezve a dohányos embertársaink egészségéről se.

A MEBAL-nak fel kell adnia negatív álláspontját, amely e súlyos társadalmi gondokkal való foglalkozást elutasítja, mert hitelességét érinti: az addikciók túlságosan is szociális kötésűek és annyira kihatnak az érintett személyiségre is, hogy alapjaiban befolyásolják az ilyen-olyan változatukkal szolgaviszonyba került személy valóságérzékelő és társas működéseit, eltorzítják azokat, és az így előálló össze nem illés különösen problematikus, amennyiben a megnyilvánulás színtere a politikum, tárgyának fókuszában pedig a szabadság, a szuverenitás, a kizsákmányolás nélküli, elidegenedésen túli lét értékei foglalnak helyet. Az általános szolgaság ellen folyó küzdelmet lejáratja, ha harcosa ugyanakkor csatázik a különös szolgaságért.

A probléma veleje annak tudatosulása, hogy amiképpen – például – felismerjük, hogy a rasszizmus ellehetetleníti a társadalmi viszonyok tisztánlátását, a kapitalizmuson túljutni képes emberi minőség létrejöttét, és az ellene folytatott küzdelem ugye a MEBAL egyik elfogadott teendője (mert a tőkeviszony meghaladásának útjára a kapitalizmus, különösen a helyi-nacionalista változata, helyezi a modern, a tömeggyilkos antiszemitizmus torlaszát , hogy a kizsákmányoltakat – mind a mélyszegény, fedél- és munkanélküli, mind a jelzálogos lakással, az újra és újraszaporodó, ki nem fizetett törlesztési kötelezettséggel terhelt ingóságokkal a fogyasztás bűvöletébe és a tulajdonlás csalfa, valótlan érzésébe egy egész tudatvarázsló rendszerrel beterelt mai proletárokat –, akik – együttesen – a modern társadalom zömét teszik ki, ezzel az eszközzel is feltartsa tőkeszolgaságuk felismerésében), akképpen érzékelnünk szükséges azt is, hogy politikai célkitűző szervezettől, a MEBAL-tól, a kapitalizmusellenesség hiteltelen a tőkeviszonyt elfogadását, az abba való beletörődést kanalizáló, vagyis a szociális funkciójú mentális-pszichikai manipulációk leleplezése nélkül.

Az Ellenzéki Kerekasztal munkájában már az így kiegészített programja által vezérelve vegyen részt a MEBAL, nyomatékkal figyelmeztetve az egészségvédelemmel történő FIDESZ-manipulációra.

Az addikciók lehetőséget-módot kínálnak az uralkodó osztályoknak, hogy a kizsákmányoltakat beletréningeztessék a tőkeviszony kritikátlan elfogadásába, a fogyasztói társadalomban való vagy azt nélkülöző életre egyaránt.

2011. január 12.


A társadalom testi-lelki egészségéért felelősséget érző rendszerkritikus baloldaliak csoportja nevében:

Fekete György mentálpedagógus

Molnár Lajosné logisztikai szakértő

Fekete János addiktológus szociális szervező

Jeschitz Antal mérnök-közgazdász

Rusz Éva dr., orvos

Szekfű Katalin szociálpolitikai referens


A javaslathoz csatlakozni kívánók jelezhetik szándékukat: fekete.gyorgy@upcmail.hu

Címkefelhő

jehu @hm belfold @hm bulvar @hm kulfold @hm kult @hm tech 1848 1848 49 1849 október 6 19 20 századi magyar történelem 1917 Oroszország 1918 02 23 1941 1944 1945 1956 1956 antisztálinista forradalma 1956 horthysta ellenforradalma 2011 december 23 2012 magyar nácijai A Béke Első Napja a demokrácia becsülete a fasizmus legyőzője A fasizmus leverése A FIDESZ és az antiszemitizmus a filozófiaprofesszor rendszerváltása A Gonosz birodalmai A gonosz birodalmai kötet lektorai A Gonosz legyőzésének ünnepe a holokauszt bagatellizálása ésvagy rela a holokauszthoz vezető út A Horthy rendszer bűnei A Horthy rendszer és a nyomor A kommunistázás mint politikai cirkusz a kommunizmus áldozatai a kommunizmus áldozatainak emléknapja a közszolgáltatás tartalma A kurszki csata és a blogetika A kurszki ütközet és a honvédség a magyar bírói kar és a szélsőjobboldal a magyar civil lakosság a Vészkorszakban A magyar kommunista rendszer bűnei a Magyar Köztársaság kapitulációja A második holokauszt veszedelme a Megváltó szülőhazája a náci világháború rehabilitálása a társadalom lelki egészsége a történelem megélése A zsidótörvények és a holokauszt Addig jár a korsó a kútra addikt személyiség addiktológia Ady Endre alattvalóság Állami mezben FIDESZ kitüntetés állampolgári felelősség államszocializmus Amerikai Egyesült Államok Amerikai Népszava amikor a kompromisszum megalkuvás Antall József miniszterelnök antifasiszta civil kurázsi antifasiszta összefogás antifasizmus Antihistorikus törvényhozás Magyarország antikapitalizmus antikommunista őrület antiszemita bűn a nem zsidókkal szemben antiszemiták antiszemitizmus antiszemitizmus elleni fellépés antiszemitizmus és magyarság antiszemitizmus Günther Grasstól antiszemitizmus ma Magyarországon antiszemitizmus Magyarországon antiszemitizmusvita a blogvilágban apák és fiúk Aradi Vértanúk árjásítás árvíz atombomba feltalálók ATV Augusztus 20 autoagresszió az ember innen és túl az ideális pedagógus Bacher Iván Balog Zoltán lelkész és miniszter Balogh László Bartus László beijedt baloldaliak béke békét gyermekeinknek Benjamin Netanjahu Betegtudatosság Bibó István blogvitában Bitó László blaszfémia blog antiszemitizmus blog osztályharc blogcsevej közmódra blogdialógus blogegészség blogerkölcs blogetika blogetikai álláspont bloghitelesség blogkeretek blogkommunikáció blogméltányosság blogmodor blogmorál blognácik blognácizmus blogvita BMW Bolgár György Bödök Gergely Bp II kerületi időközi parl választások Budapest felszabadulása Budapest Főváros Önkormányzata Budapesti Ügyvédi Kamara büntetőjog cárizmus cigányozás confessio család Csernok Attila csordalét Csurka demokrácia Demokrácia info demokráciavédelem Démonizálás a renegát marxistánál Der Jaszin destrukció diplomácia díszpolgári cím dohányfüsttelenség dohányzás doktriner liberálisok doktrinér liberálisok Dörner György Dr Dániel Péter ügyvéd Duna TV Duna Word ECI édesanyák védelme egészség Egészségügy egészségvédelem egyén a közösség előtt EKI élet és halál Ellenállás elnöki főtanácsadó előfelvettek első világháború eltávozás örökre elvhűség elvhűtlenség emancipáció emberi tisztesség emberség Emlékezés Bajcsy Zsilinszky Endrére ENSZ ENSZ kvartett Eötvös Károly díjasok építészet erkölcs Erkölcsi vízválasztó Erlauer erőszak a történelemben Eszmélet etika európaiság Ezredvég fanatikus antikommunizmus fasizmus Fekete György Fekete János Fekete János író és publicista Fekete Jánosék Feldmájer Péter felelősség FIDESZ FIDESZ állam FIDESZ féle oktatáspolitika FIDESZ kormányzás FIDESZ kormányzat fogyatékos emberek forrás megjelölése blogban Fővárosi Díszpolgár Freedom House jelentése George Santayana Gerő András Gilad Shalid gyász Gyász és történelmi hitelesség György Péter Győzelem Napja Gyurcsány Ferenc háború Háború a nemzet ellen halálos ítélet Hamász HAMÁSZ bánásmód Hanuka Havas Henrik Haza hazai újrafasizálódás Hell István HETEK heteroagresszió hit hitelesség Hitler Hitler Sztálin paktum Hitlerizmus és sztálinizmus Hódmezővásárhely holokauszt holokauszt bagatellizálás Holokauszt emléknap holokauszt és a német polgári lakosság holokauszt tagadás holokauszt túlélő Horthy és Magyarország pusztulása Horthy felelőssége Horthy Miklós Horthy rendszer humánum Húsvét huszadik század HVG identitás intolerancia isteni kiválasztottság Izrael Izrael ellenes manipuláció Izrael Függetlenségi Napja izraeli katona kiszabadítása Jány Gusztáv Jeszenszky Géza Jézus Jobbik jobboldal jog Jogelődök József Attila Kádár korszak Kállay Miklós Kapitalizmus kapitalizmus és fasizmus kapitalizmusbírálat kapitalizmuskritika Karácsony Karácsony Gergely kényszermunkások kereszténységgyalázás Kertész Ákos Kirekesztés Kiss Antal kiszolgáltatottság kiugrás Klió Klubrádió kodependencia kollektív emlékezet Kollektív felelősség és bűn kommunista pártok rendszerei kommunisták kommunistázás Kommunistázás mint politikai cirkusz Komoróczy Géza komparatisztika Kossuth díj Kövér László Közel Kelet békéje közéleti blogtémák közerkölcs Közkórház közösségi mentálhigiéné Köztársasági elnök Közszolgálati Közalapítvány Krasznahorka leégése Krausz Tamás kulák emlékmű kulák emléknap Le a fasizmussal légi hadviselés lélektan lelkiismeret Lendvai L Ferenc Lenin Lev Tolsztoj Lévai Katalin liberális marxizmuskritika blogban liberálisok és kommunisták ma LMP Loránd Ferenc magyar állami zsidóüldözés magyar antiszemitizmus magyar felelősség a holokausztért magyar holokauszt magyar ipar magyar irredentizmus magyar jelenkor magyar külpolitika Magyar Művészeti Akadémia magyar nacionalizmus Magyar nemzeti kultúra a XXI században magyar szlovák viszony magyar történelem Magyar Zsidók Világszövetsége magyar zsidóság Magyarország a második világháborúban Magyarország náci megszállása Magyarország többpártrendszere magyarországi antiszemitizmus magyarság Magyarság és zsidóság a szabadságharcban magyarsors Mahmúd Abbász mai honi rasszizmus mai magyar antiszemiták mai nácizmus Makovecz Imre manipuláció manipulálás Márai marketing Marvin Marx Engels és Lenin marxiánus második világháború maxval bircaman MEASZ megbékítési politika megbékülés Megbeszéljük megváltozott képességű megváltozott munkaképesség mentálhigiéné mentálpedagógia Mészáros István Mindenható MSZP múltismeret MÚOSZ müncheni egyezmény Náci agresszorok náci kapitalizmus náci vezetők nácik nácik és Horthy Magyarország nácik manipuláló mentegetése nácimosdatás blogon nacionalizmus nacionálkapitalizmus és globalizmus nácitlanítás nácizmus Nagy Francia Forradalom Nagy Honvédő Háború Nagy Októberi Forradalom National Geographic Navigator Nemdohányzók védelme nemzedékek viszonyulása egymáshoz nemzeti egység és alkotmányosság nemzeti érdek nemzeti hőseink nemzeti identitás Nemzeti Média és Hírközlési Hivatal nemzetkép nemzettudat neohorthyzmus neonáci veszély népbutítás népegészség néphadsereg népképviselet népművelés nobel díjasok NOLBLOG NOSZF november 7 nyilas terror nyilasok nyíltság nyugdíjrendszer Októberi Forradalom Onagy Zoltán mint blogger onagyz Orbán kormány kommunikácója Orbán Viktor ordas eszmék Ormos Mária Országos Köznevelési Tanács Osló Osszián önismeret önkiváltás az antiszemitizmusból önkormányzati önkritika önreflexió önrehabilitálás önsegítés önsorsjavítás önsorsrontás Örökkévaló Palesztin Hatóság palesztin menekültek palesztin terroristák palesztinok parlament Partnerpáciens pártrendszer pártszakadás PFSZ plágium pogányság polgári demokrácia politika politikai gyávaság politikai tisztaság politikai viselkedés politikum professzor Gergely Jenő professzor Jeszenszky Géza proletárforradalom pszichopata politikus Puzsér Róbert Quodlibet blogger Radnóti Menet Radnóti Miklós rasszista palesztin törvény rehabilitáció relativizálás Remény rendszerkritikai baloldal és jogállam Rendszerváltás rendszerváltás narratívák Richter Gedeon Ruff Tibor sajtószabadság sámánizmus Schmitt Pál Schmitt Pál volt doktor államelnök Schweitzer József főrabbi self help Soá stigma szabadság szabadság és szolgaság Szász István Székely Szabolcs Szenes Hanna szenvedélybetegség szenvedélybetegség és politikum szenvedés szépirodalom szeretet szermentesség Szigeti Péter szolidaritás Szolidaritás Izraellel szovjet hadsereg Tabu Társadalmi Emlékezet Elfogadás Aktivitás Társadalmi nemzeti felszabadulás 1945 társadalmi önkép és felelősség Társadalmi rendszerek bűnei társadalmi szolidaritás Tarski blogger tekintélyuralom terrorbombázás TGM Tiszaeszlár tömegkommunikáció történelemhamisítás történelemismeret történelemlátás történelemoktatás médiasztártól történelemrelativizálás történelemvédelem történelmi alternatíva történelmi emlékezet történelmi születésnap történeti esszé történettudomány Törvényhozás és nemzetközi érdekeink tragédia Trianon tudatosság turulizmus tücsök és bogár Újabb Vészkorszak veszélye újnyilasok Vadász Sándor választások vallás Vári György Végső megoldás Vértanúk a magyar történelemben vérvád ma Vészkorszak Victor Hugo mint példázat világháború világok fent és lent Virág et blogger és a történelem viszályvita vitakultúra Vlagyimir Iljics Uljanov Lenin Wannsee konferencia weimarosodás World Hungarian Jewish Observer zsidó és nem zsidó magyar zsidó vallás zsidóság zsidóság és emberség zsidósors zsidózás