Ismerethiány vagy hiteltelenítési szándék?

Nemzetünk, mint Kelet-Európa legtöbb nációja, rendszeresen rátörő önazonossági problémával küzd. Az okok történelmiek, tárgyalásuk messzire vezetne. meggyőződésem azonban, hogy a leglényegesebbek közismertek, ezért most beérem a blogolók körében (is) rendszeresen felbukkanó néhány történeti téveszme rövid tárgyalásával, kritikájukkal (az elsőként és zárásul sorra kerülő talán egy kicsit hosszabb lesz, mert ezekbe beemeltem korábbi írásaimból). Mélyen tényidegen felfogások újra és újra megjelenítése sokféle indítékkal magyarázható. Alapvetően - szerintem - két körülmény lényeges. Hat a közzétevőre vonatkozó ismeretei esetleges elégtelensége. Elvégre - ha nem tévedek - egy szem történészblogger sincs köztünk, de történelemtanárban se bővelkedünk. És hajthatja a tárgyban érintett blogolót a valóság (a jelen és a jövő) befolyásolásának akarása. Magam se vagyok kivétel. Ugyanakkor törekszem (mint nem keveset praktizált történelemtanár is) igazodni a történettudományokban egy-egy kérdés körül kialakult szakmai konszenzushoz, illetve mérvadó állásponthoz. Igyekezve mindig tisztelni a múltat. Abban az értelemben, hogy nem hamisítjuk meg. Lássunk hát hozzá.

1.

Nem Sztálin robbantotta ki a második világháborút, hanem Hitler! A demokráciák nem hagytak más választást a Szovjetuniónak, mint átmenetileg megegyezni a náci Németországgal!

A német-szovjet megnemtámadási szerződést - 1939. augusztus 23-án éjjel írták alá, titkos jegyzőkönyvét másnap hajnalban -, illetve a határ-kijelölési és barátságiegyezményt - szeptember 28-án kötötték - a nácizmus és a klasszikus despotikus államszocializmus (sztálinizmus) lényegi azonosságának"igazolásaként" emlegetik. Továbbá annak "bizonyítékaként", hogy a második világháborút ketten indították: Hitler és Sztálin.

E nézet hallgat arról, hogy a náci agresszor terjeszkedését az angol és francia vezetők már korábban is igyekeztek Szovjetunió ellen irányítani, s stratégiájuk részét képezte a müncheni egyezmény (1938. szeptember 29-30.), amelyben Franciaország és Nagy-Britannia odaadta Csehszlovákiát Hitlernek. A szovjeteket meg se hívták tanácskozásaikra, holott ők katonai segítséget is felajánlottak a csehek és szlovákok megmentésére. Levegőnek nézték őket, mert úgy gondolták, legalábbis kormányaik, hogy e kapitulációval megóvják országaikat a háborútól.

Tehát nem csupán azt szükséges vizsgálni, hogy Sztálin és Hitler felosztotta egymás közt Lengyelországot (egyébként hagyta volna Sztálin, hogy Hitler egész Lengyelországot bebelezze már 1939-ben?!), hanem azt is, hogy Chamberlaintől és Daladiertől megkapta Csehszlovákiát!

A müncheni egyezmény néhány jellemző epizódja

Kormányaik utasítására de Lacroix francia és Sir Basil Newton angol nagykövet /1938 - navigator/ szeptember 21-én éjjel két órakor /Prágában - navigator/ felkereste Beneš elnököt, és átnyújtották neki azt, amit azóta "hajnali dámarche"-nak (beavatkozásnak) neveznek. Ultimátum volt, mert ez állt benne:

1. Az, amit Anglia és Franciaország javasolt, az egyetlen mód a háborúnak és Csehszlovákia megszállásának az elkerülésére /valójában - a Szudéta-vidék elcsatolásával -  védtelenné tették az országot a nem sokkal későbbi szétdarabolással és náci bekebelezéssel szemben - navigator/.

2. Amennyiben a csehek elutasító választ adnak, rájuk hárul a felelősség a háborúért /Churchill Münchenről: "Angliának a háború és a szégyen között kellett választania. Vezetői a szégyent választották, és mégsem fogják elkerülni a háborút." - navigator/.

3. Ez megbontja a francia-brit szolidaritást, mivel Anglia nem lép hadba.

4. Ha ilyen körülmények között kitör a háború, Franciaország nem vesz részt benne, vagyis nem fogja teljesíteni szerződéses kötelezettségeit.

Lásd Leonard Mosley: Az elfecsérelt idő (Hogyan kezdődött a második világháború?) Zrínyi Katonai Kiadó. Budapest, 1975. 67. old.

Londonban Jan Masaryk nagykövetet a külügyminisztériumba kérették, hogy tájékoztassák az értekezletről. "De hiszen ez egy olyan értekezlet, amely országom sorsát tárgyalja - mondta a nagykövet. - És minket nem hívtak meg rá?"

Mire nyomatékosan közölték vele, hogy ez "kizárólag a nagyhatalmak értekezlete".

"Akkor feltételezem", mondta Masaryk, "hogy a Szovjetuniót is meghívják. Elvégre Oroszországnak szintén szerződése van országommal.".

Lord Halifax /akkor Nagy-Britannia külügyminisztere - navigator/ némileg zavartan azt felelte, hogy nem volt idő az oroszokat meghívni, majd hozzátette, hogy a jelenlétükhöz való ragaszkodás mindenesetre az egész elgondolás ellen fordíthatná Hitlert. Nem árulta el, hogy Oroszország kizárása szándékos volt Neville Chamberlain részéről, aki Sir Horace Wilson /a miniszterelnök bizalmas munkatársa, az angol kormány gazdasági főtanácsadója 1930-1939, a pénzügyminisztérium állandó titkára és a birodalmi polgári szolgálat vezetője 1939-1942 - navigator/ javaslatára határozott így. (...)

Hitler, Mussolini, Daladier és Chamberlain müncheni értekezlete szeptember 29-én kezdődött és másnap hajnalban fél háromig, az egyezmény aláírásáig tartott. Valójában azonban már az első órában minden eldőlt, amikor a négy államférfi megegyezett Csehszlovákia feldarabolásában. Ami utána történt, csupán alkudozás volt a részletekkel kapcsolatban. (...)

Mialatt a nagyok tárgyaltak és a világ várta döntésüket, a csehek is várakoztak. A Führer házában, ahol az értekezletet tartották, egy előszobában Prága két megbízottja ült ... Órákon át senki még csak közelébe se ment dr. Vojtech Mastnýnak, Csehszlovákia berlini nagykövetének és dr. Hubert Masaryknak, a cseh külügyminisztérium képviselőjének. Az értekezlet megkezdése óta tizenkét óra telt el, amikor Sir Horace Wilson belépett a szobába.

"Majdnem mindennel végeztünk" - mondta boldogan mosolyogva. "Önök örülni fognak, ha megtudják, hogy gyakorlatilag mindenben megegyeztünk."

Dr. Mastný zoed tekintettel kérdezte: "És mi lesz a sorsunk?"

"Nem olyan rossz, mint amilyen lehetett volna, Herr Hitler sok engedményt tett". Sir Horace Wilson egy térképet vett elő, kiterítette az asztalon a két cseh elé, akik megremegtek, amikor megpillantották. Vörös tintával bejelölve jókora területeket kanyarítottak ki Csehszlovákiából. Amikor közelebbről szemügyre vették, Mastný haragos megdöbbenéssel kiáltott fel: "De hiszen ez felháborító! Kegyetlen és bűnösen ostoba. Önök nemcsak országunkat adják oda, hanem védelmünket is feláldozzák. Nézze, ez itt a védővonalunk - itt is - itt is - itt is - mutatta ujjával a térképen. - Az egészet odaadják a náciknak."

A mosoly eltűnt Wilson arcáról. "Sajnálom - mondta. - Értelmetlen dolog vitatkoznunk.Nincs időm arra, hogy Önöket hallgassam. Vissza kell mennem a főnökömhöz."

Kisietett a szobából, magukra hagyva a felháborodott és elkeseredett cseheket.

Lásd uo. 86-88. old.

Október 4., délelőtt 10 óra /1938 - navigator/. A Ru de Grenelle-i szovjet nagykövetség.

- Semmiféle szerepünk se volt ezekben a tárgyalásokban - magyarázza Szuric nagykövet nyugodtan, de szomorúan két /francia - navigator/ miniszternek. (...) Még a kommüniké tárgyában se tanácskoztak velünk. Március óta nem kevesebb, mint hat különböző együttműködési javaslatot tettünk a Foreign Officnak /angol külügyminisztérium - navigator/ és a Qual d'Orsaynak /francia külügyminisztérium/. Még csak nem is válaszoltak. (...) Mindennek pedig kétségtelen eredménye, hogy az országaink közötti egyezmény beteg. /Színkiemelés tőlem - navigator/

Szuric kikíséri vendégeit a dolgozószobájából, és az ajtóban még egyszer megismétli: - Igen, a francia-orosz paktum beteg! /Színkiemelés tőlem - navigator/

Lásd Geneviève Tabouis: Elsodort diplomácia. Egy újságírónő megfigyelései (1919-1939). Kossuth Könyvkiadó. 1967. 320. old.

Visszatérve az 1939-es német-szovjet és angol-francia-szovjet tárgyalásokra. A nyugati történészek között is közhelynek számító tényeket kell alapvető körülményként figyelembe venni. A demokráciák küldöttségei a kor leglassúbb közlekedési eszközén utaztak a Szovjetunióba - hajón... Megállapodási meghatalmazásuk nem volt, tárgyalási megbízást csak a franciák tudtak felmutatni. A nyugatiak "jóvoltából" a megbeszélések öszvértempóban, heteken át folytak, mert ragaszkodtak ahhoz, hogy aszimmetrikus elköteleződést kaphassanak a Szovjetuniótól (a szovjet hadsereg egyáltalán ne léphessen lengyel területre, hogy akárcsak harcérintkezésbe bocsátkozzon a németekkel...). Ezek után mit tehetett a Szovjetunió?

Megállapítható, hogy Sztálin csizmáját Chamberlain és Daladier tálalta föl Hitler asztalára.

2.

A "számháború" ellen

Némelyek - főleg jobboldaliak, de leginkább szélsőjobboldaliak - antikommunizmusuktól elvakultan iszonyú hamis adatokkal támadják a Szovjetuniót. Szerintük összehasonlíthatatlanul több emberhalálét felelős, mint akár a náci Németország. Amikor ezt bárki cáfolja, hiába teszi szakmai (történettudományos) érveléssel, a cáfolót bélyegzik "számháborúzónak", erkölcstelennek. Foglaljon állást az Olvasó...

A cáfolatok közül:

http://navigator.nolblog.hu/archives/2012/02/26/Ragalmak_Napja_-_egyeseknek/

3.

A kommunizmus és a nácizmus nem rokon egymással!

Hiszen a hitlerizmus a sztálinizmussal se helyettesíthető be. Az igazi különbségek mélyoka a történelmi-társadalmi folyamatok formáció- és rendszerszintjén értelmezhető.

A marxi módszerű elemzés azt mondja, hogy a liberalizmus a fasizmus melegágyává válhat. Ám azért a forradalmi baloldal nem azonosítja a liberalizmust és a fasizmust egymással. Mindkettő - a liberalizmus és a fasizmus - a kapitalizmus (formációszint) uralmi formája. Az egyik polgári demokratikus, a másik totálissá torzult-abszolutizálódott polgári diktatórikus, végletében NÁCI/FASISZTA módon (formáción belüli szint). Az államszocializmus pedig (klasszikus despotikus változata, a sztálinizmus is) a tőkés magántulajdon tagadása, a kapitalizmus megkérdőjelezése (a kapitalista formációból a szocializmusba, a kommünszocializmusba, más néven a nyerskommunizmusba indított átmenet, amely zsákutcába torkollott, fiaskóval végződött formációszintű történelmi folyamat).

TEHÁT A FASIZMUS VÉDI A KAPITALIZMUST, A KOMMUNISTA RENDSZER, A KOMMUNISTA PÁRT DIKTATÚRÁJA TAGADJA (TAGADNI IGYEKSZIK).

Részletesebben:

http://www.tarfor.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=108&Itemid=33

4.

Az antifasiszta harc náciellenes is!

Ezt a magától értetődő összefüggést szintén előszeretettel tagadják a kommunizmusgyalázók. A baloldali politikai vonzalmú történészek se kérdőjelezték meg soha, hogy a fasizmus (Mussolini) és a nácizmus (Hitler) nem egyforma. Ugyanakkor a polgári történészek zöme se vitatja, hogy e két uralmi szerveződés végső soron egylényegű.

Most csak hadd utaljak hazai tudósokra, köztük az akadémikus Ormos Máriára, de álljon itt olyan, nemzetközileg is becsült történészeink neve, mint Berend. T. Iván, Incze Miklós, Juhász Gyula, Karsai Elek, Karsai László, Krausz Tamás, Lackó Miklós, Ránki György, Sipos Péter...

Nos mindegyik azt vallja, hogy a náci rendszert a fasiszta rendszereken belül kategorizáljuk, mert ezek "legtisztább", legradikálisabb, leginkább totális változatát jelenti.

A témában legrészletesebb feldolgozásként lásd Ormos Mária: Nácizmus - fasizmus. Magvető Kiadó. Budapest, 1987. 574 oldal.

5.

A kommunizmusnak, a hozzá vezető útnak van jövője (ha a centrumot is magába foglalja)

Ha objektíve igaz a tétel, miszerint Közép-Kelet-Európában (Csehország és Szlovénia esetleges kivételével), de kiváltképpen Magyarországon a félperifériához tartozás, a termelőerők szűkössége, a társadalmi-termelési viszonyokon belüli gazdasági elkülönültség és a társadalom tagjainak elsöprő többségükben önérdekű magánszemélyként létezése miatt életképtelen mind a polgári demokrácia, illetve a hatalommegosztó jogállam, mind a kommünszocializmus, illetve a kommünállam, akkor eldöntendő alapkérdéssé válik, hogy van-e más alternatíva előttünk, mint a fasizálódás (végkifejletében valamiféle fasiszta jellegű állammal), avagy a baloldali antikapitalista fordulat (kikerülhetetlen beletorkolással egy bizonyos – természetesen redisztribútor uralkodó osztályos – államszocializmusba). Amennyiben pedig kiderül, hogy a tétel helytálló, és egyúttal a jövőbeni társadalmi-gazdasági-kulturális-mentális változások elkerülhetetlen kimeneteleként a szélsőjobboldali tőkés politikai rendszertől, illetve a baloldali antikapitalista államdiktatúrától lényegben különböző alternatíva nincs, bizony az esetben régiónk és országunk történelmi-civilizációs tragédiájával kell számolni.

Innen visszatekintve is helyeselhetünk Leninnek és elvtársainak, hogy belevágtak a proletárforradalomba (abban a történelmi helyzetben, az akkor lehetséges tudással ezt meg is kellett tenniük), azonban ma már tudjuk, hogy a félperifériára szorítkozó antikapitalizmus ismét államszocializmusba (sztálinizmusba) torkollik, amely viszont saját osztályantagonizmust termel ki, szembeállítva az egyáltalán nem kvázi bérmunkássággal. Magyarán, az államszocializmus alkalmatlan arra, hogy utat képezzen az állam elhalásához. Akkor viszont mi értelme a félperiférián túllépni azon, hogy javítani igyekezzünk a kapitalizmus élhetőségét. Amennyiben azonban a dolgok logikája visz bennünket ezen túl, miközben az objektív feltételek továbbra is alkalmatlanok az államszocializmus meghaladására (hiszen a kapitalizmus fennmarad a világgazdaság centrumövezetében), szögezzük le újra, régiónk történelmi tragédiája elkerülhetetlen.

A LENINIZMUS A VILÁGFORRADALOM – A CENTRUM KAPITALIZMUST MEGHALADÓ FORRADALMA – NÉLKÜL NEM ÉRTELMEZHETŐ. A SZTÁLINIZMUS – IGEN. A LENINIZMUS KOMMÜNSZOCIALIZMUST, KOMMÜNÁLLAMOT (MARXNÁL E SZINT A NYERSKOMMUNIZMUS) CÉLOZ MEG, A SZTÁLINIZMUS TOTÁLIS ÁLLAMOT (AMELYNEK ALÁVETETT A TÁRSADALOM, ÍGY A MUNKÁSOSZTÁLY IS). KORUNK TÖRTÉNELMI KÖRÜLMÉNYEI A FÉLPERIFÉRIÁN TOVÁBBRA IS SZTÁLINIZMUST POTENCIONÁLNAK A KAPITALIZMUS ALTERNATÍVÁJAKÉNT. EZÉRT NEM TEKINTHET EL A MAGYAR KOMMUNISTA A CENTRUM ANTIKAPITALISTA, A KAPITALIZMUSON TÚLMUTATÓ TÁRSADALMI FORRADALMAT JELENTŐ ÁTALAKULÁSÁTÓL.

6.

Szembeszállva a holokauszt eljelentéktelenítésével és a rá való emlékezés megbélyegzésével

A címben jelzett esetekben a hirdetett vélemény már megsérteni látszik a vonatkozó jogi szabályozást, a Büntető Törvénykönyv (1978:IV. Tv.) 269/C.§ -t, amely így szól: "Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Ugyanis azzal, hogy tagadják a holokauszt egyediségét, eleve megvalósítják a jelentéktelen színben feltüntetés (bagatellizálás) tényállását. Pedig ténylegesen "unikális" népirtásról van szó: 1/ a legutolsó írmagig pusztítás (kis híján sikerült); 2/ iparszerű-bürokratikus végrehajtási mód.

Továbbá azt a képtelenséget is állítják, miszerint a holokausztra emlékezés sérti a nem zsidó emberek saját fájdalomnyilvánításhoz és gyászhoz való jogát (sic!), valamint a zsidóság szenvedéseinek és kirablásának jóvátételét igazságtalanságnak hirdetik (ezzel összefüggésben a kollektív felelősséget - kollektív bűnnek átértelmezve - teljesen elvetik). Ehhez a kérdéshez: http://nol.hu/lap/forum/20110416-a_holokauszt_emlekerol

Érdemes áttekinteni a holokausztra emlékezéssel szembeni ellenérzéseket szélesebb spektrumban is, belehelyezve a holokauszttagadás általánosságába.

Az emlékezés védelmében – egy hazugság ellen

A „holokauszt-ipart” a gyilkosok működtették. A holokauszt maga volt az ipar!

Visszatérő tragikus tapasztalat. Az antiszemitizmus, legalábbis „radikális”, „modern” (náci típusú) megjelenése, nem elégszik meg azzal, hogy többször is nekirugaszkodva megpróbálja elpusztítani az élő zsidó embert (hogy aztán sort kerítsen minden rendű és rangú liberálisra, konzervatívra, baloldalira és e vele együtt nem működő egyházak hívőire). A múlt, sőt a régmúlt zsidóit is ellenségnek tekinti. Elveti bárminemű pozitív szerepük elismerését. A teljes felejtés sötétségébe űzné őket, ha hatalmában állna. Azaz: megölné a halott zsidót is. Kétszeresen gyilkolna.

A Választott Nép, amely ugye nem azért „választott”, hogy eltaposson és kizsigereljen más népeket, miként az antiszemiták hirdetik, hanem azért, hogy jó példát mutasson az emberiség egészének, szóval a zsidóság likvidálásában központi helyet foglal el a holokauszt eltüntetése a történelmi tudatból. Az antiszemitizmus dogmatikai „érve” megalapozatlan, ugyanis a Kiválasztás az Úr „önkényének”, „önzésének”, avagy szeretetének, „jó tetszésének” megmutatkozása, amelyben „megáldom – mondja az Örökkévaló Ábrahámnak – a téged áldókat és a téged átkozót megátkozom, és veled áldják magukat mind a föld családjai” (Genezis könyve, illetve Mózes első könyve 12:3) azért, mert – bővíti aztán tovább a gondolatot prófétái egyikének – „teszlek nemzetek világosságává, hogy segítségem a föld végéig érjen!”(Jesája, illetve Ézsaiás 49:6).

Az antiszemitizmusnak hét fő viszonyulási módja van a holokauszthoz. Az első, a tagadás, mármint hogy semmi ilyen nem volt, a zsidók találták ki a világ sakkban tartására. Büntetését legutóbb – országunkban – egy kalap alá vették a despotikus államszocializmus bűneit tagadó cselekedetek üldözésével, meghajolva ekként az antiszemiták „kommunista zsidó, zsidó bolsi” tétele előtt. Második és harmadik eljárása az antiszemitáknak ez ügyben, a relativizálás (bagatellizálás érdekében), és az a rágalom, hogy 1945-50 körüli években a „zsidó bosszú” Lengyelország keleti, Németország nyugati területein lemészárolt legalább 1.5 millió német embert, tehát végső soron.... A negyedik támadási mód a holokauszt kiiktatására az emlékezetből: azzal vádolni a holokauszt emlékét ápolókat, hogy e tevékenységük minden más kapcsolódású, eredetű gyász, fájdalom, kín érvénytelenítésére irányul és/vagy azt hangoztatni, hogy ez az emlékápolás hozzájárulhat újabb holokauszt előidézéséhez (tudniillik – ezen „értelmezés” szerint – óhatatlanul is permanens ingerültséget produkál a nem zsidó származásúakban, akik – mint utódnemzedékek – egyáltalán nem felelősek a holokausztért, és mivel áldozatai se voltak, az általa okozott gyász is jogosan közömbös számukra). Az ötödik féle magatartás, a holokauszt áldozatainak kárenyhítését nyerészkedésnek, a többi ember kizsákmányolásának hirdeti. Hatodikként az a módozat említhető, amelynek alkalmazásakor az antiszemiták az „ártatlanság vélelmét” hangoztatva a holokausztért örökre és általánosan viselendő történelmi felelősség maximáját, mint a kollektív bűnösség elismertetésének eszközét törekednek lejáratni. Látható, hogy az utóbbi három típusú törekvés a holokausztra való emlékezés ellehetetlenítését célozza közvetlenül. Végül, hetedik jellegzetességeként e gonoszságnak, idetartoznak a teljes idétlenségek is: a zsidó mártírok magukat pusztították el, a holokausztot a zsidók pénzelték (hogy később megtorolhassák, és zsarolásképpen hivatkozhassanak rá a zsidó újállamiság kierőszakolásakor), a holokausztot a zsidók provokálták ki tűrhetetlen viselkedésükkel, soha meg nem szűnő nemzetárulásukkal, idegenszívűségükkel a nekik otthont biztosító országokban, amelyek önzetlenül befogadták őket megérdemelt diaszpórás bolyongásukból, és e hálátlanságukat napjainkban is változatlanul gyakorolják, illetve – héber elnevezéssel, a Soa – kísérlet volt megelőzni, hogy a „kiválasztottak” leigázzák a földgolyóbist stb.

Az aljas fortélyok közül az itt ötödiknek besorolt merénylet hozza leginkább zavarba – éppen a célpontnak kiszemelt zsidóságot. A „holokauszt-ipar” mélységesen hazug és manipulatív tézise.

Miért is? Az ok összetett. Az antiszemiták alaphivatkozását egy feltételezhetően öngyűlölő amerikai zsidó szerző azonos című „műve” jelenti. Aztán szerepet játszik az irigység, a rivalizálás. Hiszen a zsidó szintén hús-vér ember. Például, a holokauszt kutatásának jeles történésze irigykedik egyik vagy másik kollegájára (saját fülemmel is hallottam efféle kiszólást…). Valamint hat az ún. csoportnyomás, a számszerű többségnek érzékelt antiszemiták mentalitásunkat, gondolkodásunkat sújtó ereje, amivel a kiszolgáltatottság számos további következménye kombinálódhat: önhibáztatás, azonosulás a támadóval, és hasonlók.

A hazug vád, az emberi valóság „normálisan deviáns” (vagyis általánosan gyarló) jelenségeinek „zsidóvá” torzítása előtti meghunyászkodás szociális és lélektani értelmezése, mondhatni, „pofonegyszerű”. Ne is riadjunk vissza e hályogot eltávolítani, se a sajtóban, se a mindennapi érintkezésben.

Ne féljünk kimondani: a holokauszt-ipar tétele antiszemita funkciójú. Hiszen minden nemes dologgal visszaéltek már a történelemben, milyen alapon lenne kivétel a holokauszt áldozataival való törődés? Meggyőződésem, hogy azokat, akik az ilyen visszaéléseket (hangsúlyozom, minden más karitatív tevékenységhez is kapcsolódnak efféle jelenségek) profit-motiválta „iparként” határoznak meg, nem az időnként előforduló visszaélés ténye, hanem a holokausztra emlékezés és az áldozatok gondozása zavarja!

Az emberiség piaci viszonyok között él. Ehhez az adottsághoz az összes jótékonysági, rehabilitációs, bajcsökkentő, kárpótlási intézmény, szervezet köteles igazodni. A valóság mindegyikre vonatkozik. A keresztény, a buddhista stb. gondozószolgálatok és érdekvédelmi szolgáltatások mechanizmusaira is. Utóbbiak vonatkozásában se emleget senki profitorientált „ipart”, pedig szintén nem kivételek az emberi visszaélés, hitványság jelensége alól.

Hogy a holokauszt áldozatainak kárenyhítésénél és az emlékezés anyagi hátterének biztosítása során, úgymond, túlzottan nagy összegűek az elsíbolt pénzek? Ugyan kérem. Merjünk reálisan gondolkodni, de legfőképpen érezni. Ne idegenkedjünk vállalni, hogy igen, a holokauszt a világtörténelem semmi más tragédiájával nem rokonítható iszonyat volt, mértéke, kiterjedtsége páratlan. Az összehasonlítás problematikáját összefoglaltam: http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=11741:ertekeljuek-a-toertenelmi-esemenyt-vagy-moralizaljunk-felette&catid=65:az-olvasok-irasai&Itemid=101

Ennél fogva kiugróan sok a teendő. Igaz, a túlélők száma – életkoruk előrehaladásával – szükségszerűen fogyatkozik, azonban egyfelől az idős ember állapota fokozottabb (költségesebb) ápolást, törődést kíván, másfelől az emlékezés társadalmi rendszere magától nem működik – „üzemeltetetést” igényel. Ez utóbbi viszont nélkülözhetetlen, amennyiben szeretnénk továbbjutni az antiszemitizmus oldásában. Ha a jövendő generációknak nem lesz képük arról, hogy mi volt a múltban jó és rossz, „isten- és emberpárti”vagy gonosz, vajon miként boldogulnak ugyanezen választással majdani jelenükben? Ezért is fontos, legalább közbevetőleg jegyezzük meg, a demokrácia, mert igazán dönteni és átélni a döntés felelősségét kizárólag szabadságban lehet. A diktatúrák lényegesen frusztráltabb létviszonyokat jelentenek, amelyek az antiszemitizmus alapmechanizmusának, a bűnbakképzésnek kifejezett táptalajként szolgálnak. Bizony, mindezen el kell töprengeni a holokauszt bármiféle megismétlődésének elhárítása érdekében.

Az ún. holokauszt-ipar hamis és antiszemita funkciójú tétele tartalmazza azt az állítást is, hogy a holokauszt elkövetőinek bűnét egyenlő súlyúnak kell tekinteni a „holokauszt vámszedőinek” tettével. Akkor viszont nézzük meg: kik a holokauszt valódi, tényleges „vámszedői”?

VAJON A HOLOKAUSZT „VÁMSZEDŐI” IGAZÁBÓL NEM A NÁCI ÁLLAM VEZETŐI, VAGYIS A HOLOKAUSZT ELRENDELŐI, LEVEZÉRLŐI VOLTAK?

A BIRODALMI VASÚT NEMEGYSZER MÉG A HALÁLBA VONATOZTATÁS KÖLTSÉGÉT IS RÁTERHELTE A HOLOKAUSZT ÁLDOZATAIRA...

A HITLERI NÉMETORSZÁG AZ EURÓPAI ZSIDÓSÁGOT SZINTE TELJESEN KIFOSZTOTTA.

VAJON NEM AZ VOLT-E IGAZÁN A HOLOKAUSZT „VÁMSZEDÉSE”, AMIKOR A ZSIDÓ NŐK HAJÁBÓL TENGERALATTJÁRÓ-TÖMÍTÉST CSINÁLTAK, VAGY AMIKOR A GÁZZAL MEGFOJTOTT EMBEREK ARANYFOGÁT FOGÓKKAL KIRÁNGATTÁK, KALAPÁCCSAL KIÜTÖTTÉK – ELÉGETÉSÜK ELŐTT?!

NEM AZ VOLT-E A HOLOKAUSZT „VÁMSZEDÉSE”, AMIKOR A KONCENTRÁCIÓS TÁBOROK GYERMEK ÉS FELNŐTT FOGLYAIT A NÁCI ORVOSOK „TUDOMÁNYOS” KÍSÉRLETEIKHEZ – A LEGBARBÁRABB, LEGEMBERTELENEBB MÓDON (FÁJDALOMCSILLAPÍTÁS, ÉRZÉSTELENÍTÉS, ALTATÁS NÉLKÜL) – „HASZNOSÍTOTTÁK”, MIELŐTT MEGÖLTÉK ŐKET FENOL-INJEKCIÓVAL?

NEM AZ VOLT-E A HOLOKAUSZT „VÁMSZEDÉSE”, AMIKOR TÖMEGSÍROKBA LÖVÉSÜK ELŐTT A ZSIDÓKAT LEVETKÖZNI KÉNYSZERÍTETTÉK, HOGY RUHÁIKAT A NÉMET HADSEREG ÉS POLGÁRI LAKOSSÁG RÉSZÉRE ELRAKTÁROZZÁK? NEM AZ VOLT-E A HOLOKAUSZT „VÁMSZEDÉSE”, AMIKOR A NYILAS SUHANCOK ÉS NEM SUHANC PÁRTSZOLGÁLATOSOK ELRABOLTÁK A ZSIDÓK LÁBBELIJÉT, TÉLIKABÁTJÁT, JOBB FEHÉRNEMŰJÉT – DUNÁBA GYILKOLÁSUK ELŐTT?

ISMÉTELJÜK, ÚJRA ÉS ÚJRA, FÁRADHATATLANUL: AZ ÚN. HOLOKAUSZT-IPARRA HIVATKOZVA A SIKKASZTÓKAT, PANAMÁZÓKAT KIEMELNI AZ ÖSSZES HASONLÓ, DE NEM A HOLOKAUSZTHOZ KAPCSOLHATÓ PÉNZÜGYI BŰNCSELEKMÉNYBŐL NEM MÁS, MINT ELJELENTÉKTELENÍTENI A HOLOKAUSZT FELELŐSEINEK, BŰNŐSEINEK RETTENETES TÖRTÉNELMI SZEREPÉT, SŐT MAGÁT A HOLOKAUSZTOT.

MÉG EGYSZER:

A HOLOKAUSZT VÁMSZEDŐJE NEM AZ, AKI A HOLOKAUSZT ÁLDOZATAINAK GONDOZÁSÁBÓL NYERÉSZKEDIK, HANEM A HOLOKAUSZT ELRENDELŐJE, IRÁNYÍTÓJA ÉS/VAGY KISZOLGÁLÓJA!

A holokauszt legközvetlenebb vámszedői meg az efféle borzalmak közvetlen elkövetői, mert kielégítették a legalantasabb emberi vágyat, a gyilkolási szenvedélyt, hódoltak hatalommániás-ölési perverzitásuknak.

„Miután az utolsó aranyfog is kikerült halott gazdája szájából, a hullák a hamvasztó kommandóhoz kerülnek. (...) A holttestek húsz perc alatt hamvadnak el. A krematórium tizenöt kemencével dolgozik. Ötezer ember elégetése a napi kapacitása. Összesen négy krematórium... Húszezer ember megy át naponta a gázkamrákon, onnan a hamvasztókemencékbe. (...) Egy napon, kora délelőtt történt. Telefonutasítás érkezett számomra, hogy haladéktalanul menjek ki a máglyához, és az ott felgyülemlett gyógyszereket meg szemüvegeket hozzam a Krema I-be. Ezeket ugyanis itt osztályozzák, és innen szállítják el.

A máglya a birkenaui kis nyírfaerdő mögött fekszik, a Krema IV-től öt-hatszáz méter távolságra, egy fenyőerdővel körülvett tisztáson. (...) Ide azokat a transzportokat indítják a zsidórámpától, amelyek nem férnek be a négy krematóriumba. Ezeknek a legborzalmasabb a végük. Itt nincsenek vízcsapok, ahol legalább égő szomjukat olthatnák. Nincsenek félrevezető feliratok, amelyek rossz sejtéseiket eloszlathatnák. Nincs gázkamra, amit fürdőhelyiségnek vélhetnének. Itt csak egy szalmatetős, hajdan sárgára meszelt parasztház áll, csukott zsalugáterekkel, mögötte pedig óriási füst száll az égig, égő emberhús és pörkölődő haj szagát terjesztve. (...) Három-négyszázan kerülnek egyszerre a vetkezőbe. Sűrű botütésektől nógatva ledobálják magukról a ruhát, és meztelenül kilépnek a ház túlsó oldalán levő ajtón, hogy helyet adjanak az utánuk következő áldozatoknak. (...) ...idejük sem jut arra, hogy körülnézzenek, helyzetük borzalmasságát még fel sem foghatják, máris karon ragadja őket egy-egy sonderkommandós, és viszi az SS-őrök sorfalai között a fáktól szegélyezett, kanyargós, százötven méternyi úton a máglyához, amit csak az útjuk végén pillantanak meg...

A máglya ötven méter hosszú, hat méter széles és három méter mély árok, tele égő holttestek százaival. A máglya fasor felőli részén egymástól öt-hat méternyi távolságra SS-katonák állnak. Kezükben a tarkólövéshez használatos, 6 milliméteres, kis kaliberű fegyver. Amint a szerencsétlen áldozat kiér a fasorból, a máglya mellől két másik sonderes ragadja karon, és tizenöt-húsz méteren át az SS-lövész fegyvere elé vonszolja. Itt, a borzalmas halálordítások közt a lövés csupán egy csattanás. Egy csattanás, és a legtöbbször még élő áldozatot belökik az árok tűztengerébe.

Ettől az ároktól ötvenméternyire egy másik, ugyanilyen árok van teljes üzemben. (...)

A két máglya napi teljesítménye öt-hatezer halott, valamivel több, mint egy krematóriumé, de százezerszer borzalmasabb a halála azoknak, akik ide kerülnek. Kettős halállal, tarkólövéssel és tűzhalállal pusztulnak el. A gázhalál, a kloroforminjekció, a tarkólövés után ez a negyedik halálnem, amit megismertem: a kombinált halál” (Dr. Nyiszli Miklós: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban. Magvető, Budapest, 2004. 46., 73. és 75-78. o.)

FIGYELJÜNK ODA, MIKOR ÉLÜNK EGY ADOTT FOGALOMMAL, NEHOGY A HELYTELEN FOGALOMHASZNÁLATTAL MAGUNK IS VÉTKESSÉ VÁLJUNK. HA CSAK ERKÖLCSI ÉRTELEMBEN IS.

INKÁBB FOGALMAZZUNK HOSSZABBAN, HA EZ AZ ÁRA, HOGY PONTOSAK ÉS AZ ÁRTÓ SZÁNDÉK LÁTSZATÁTÓL IS MENTESEK LEHESSÜNK. Nem a „holokauszt vámszedője”, nem „holokauszt-ipar” – hiszen holokauszt maga volt egyfajta ipar! –, hanem, mondjuk, a holokauszt jóvátételi összegeiből történő sikkasztás, azokkal való panamázás.

Rendkívül fontos, ide szeretném kerekíteni ezt az esszét, hogy ezeket a gondolatokat, ezt a szemléletet ne csupán a médiában képviseljük, amikor csak alkalom adódik rá, hanem közvetítsük az iskolákba, gyermekeink nevelőinek-tanítóinak. A tanárképzés, mindenféleképpen a történelemtanárok felkészítésének, szerves elemévé kell(ene) válniuk. Különösen korszakunkban, amikor az ordas eszmék megint ránk uszulni tűnnek.

Három általános érvényű összefüggést nem tudok nem jelezni. Az egyik, hogy elkerülhetetlen belátni, az antiszemitizmus véglegesen soha nem lesz felszámolható. Az emberi személyiség énvédő mechanizmusai miatt. Amelyek közül destruktívakat is mindig előhív a túlélés kényszere. Ilyen vagy olyan helyzetekben, ilyen vagy olyan egyéneknél, közösségekben, szociális konstellációkban. A második igazság, hogy a holokausztnak mindannyian megszenvedői vagyunk. Az egykori áldozatok és lemészárolóik, kifosztóik, elpusztításuk egyéb haszonélvezőinek és közreműködőinek leszármazottai – mind. A harmadik parancsolata – ez ügyben – a valóságnak (az életnek!), hogy a holokausztért örökké hordozandó a társadalmi és az egyéni felelősség, amíg az emberiség a maga lényege akar maradni. Ettől történelmi. Ettől egyetemes. Mindenkire kiterjed, erkölcsi súlya, kihívása elől elbújni lehetetlen. Ugyanakkor az emlékezetbe való befogadásáért, a Nagy Kollektív Történetbe helyezéséért mindig, nemegyszer pillanatról pillanatra, napról napra meg kell küzdeni. Emiatt, mondjuk csak ki, civilizációnk fennmaradásának kiküszöbölhetetlen feltétele, hogy az emlékezést senki ne érezze vegzálásnak, hanem évente ismétlődő belső-külső feloldozást nyújtó rítusnak. Zsidó és nem zsidó egyaránt. Mert valahol legbelül, valamiképpen a föld minden lakosa – zsidó. Kiszolgáltatottságaival, képességeivel, lehetőségeivel és felelősségével. Az Örökkévaló teremtménye…

Fekete György mentálpedagógus, történelemtanár [navigator]

Megjelent: Remény. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének társadalmi, közéleti, kulturális folyóirata. 14. évfolyam 1. (Peszah-i) szám. [Azonos című rövidített közlés.]

Néhány olyan, írásomat kínálnám még (linkek feltüntetésével), amelyekben a fenti kérdésekben vagy azokhoz köthetően próbáltam tájékozódni:

http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/02/10/Egy_hazaffyas_tortenesz_honapolo_tulekedesenek_apropojan/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/09/08/Trianon_%C3%A9s_Auschwitz_m%C3%A1sodj%C3%A1ra/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/11/18/Horthy_vagy_Szlasi/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2011/09/07/Nemzeti_onismeret__elszalasztott_lehetosegek/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2011/10/12/Hazam_uzenetei_I/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2011/10/21/Hazam_uzenetei_II/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2012/02/19/Nacisiratoknak_-_2012_februarjaban/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2012/02/26/Hogy_ne_csak_a_b%C5%B1n%C3%B6kr%C5%91l_ess%C3%A9k_sz%C3%B3/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/09/24/Magantoprenges_a_kommunizmusrol_cinikusok_ne_olvassak/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/09/13/Internetegeszseget/

Függelék

Az igazsághoz tartozik, hogy a fent bírált "trükkök" ("számháborúzás", illetve azzal való vádolás, csúsztatás stb.) nem kizárólag ezt vagy azt a bloggert jellemezhetik, hanem bizony néha a magas tudomány művelőinek praxisában is előfordulnak. Legyünk hát méltányosak, például:

http://www.es.hu/fekete_gyorgy;ugyeskedes;2006-06-25.html

http://www.es.hu/fekete_gyorgy;idezojellel_vagy_anelkul;2007-03-19.html

http://www.es.hu/fekete_gyorgy;sokadszor_a_kizokkenesrol;2007-06-17.html

http://www.es.hu/fekete_gyorgy;kitermelte_vagy_lehetetlenne_tette;2007-10-29.html

http://www.es.hu/fekete_gyorgy;igy_kerek;2009-05-05.html

http://www.es.hu/fekete_gyorgy;szamok;2010-05-16.html

http://www.es.hu/fekete_gyorgy;ismet_nagyvonalu;2010-05-30.html

Látom, észlelem, hogy manapság bizony egyre szaporodnak a jobboldali, nacionalista, nemritkán antiszemita és romagyűlölő cikkek, kommentek. Olyanok, akik ez ideig eltitkolni kényszerültek ordas nézeteiket, egyre inkább kimutatják foguk fehérjét. E jelenség különösen megmutatkozik a blogvilágban. Szerencsére van annyi demokratikus érték, józanságra törekvés és szellemi-erkölcsi bátorság többségünkben, hogy számosan közülünk most is nyíltan ellenállnak, szót emelnek, vitáznak, igyekeznek érvelni, felvilágosítani e véleményáradattal szemben. Jelen pillanatban is. Ehhez a közös erőfeszítéshez, arcunk megőrzéséhez készítettem szerény hozzájárulásként a fenti összeállítást.

Köszönök minden olvasatot.

Hazugságok a "kommunizmus" áldozatairól

Nem mindegy, hogy a kommunistaellenesség konkrétan mit takar. Egyébként is milyen kommunistaellenesség? Marx ellen? A párizsi kommünárok ellen? Lenin ellen? Rosa Luxemburg ellen? Trockij ellen? Sztálinizmus, s általában az államszocializmus ellen? Lukács György ellen? Gramsci ellen? A kommünszocializmus (kommunállam avagy a nyerskommunizmus útja) ellen?

Emlékeztetnék, hogy semmilyen kommunizmus áldozatai emléknappal nem relativizálható a Holokauszt emléknapja. Semmiféle kitelepítésekkel nem relativizálható a magyar - a teljes vidéki! - zsidók majd félmilliós tömegének halálba deportálása 1944 nyarán. 6 millió európai zsidó legyilkolása, az Endlösung és a - szenvedést, esetenként halált is jelentő - kényszermigrációk nem ekvivalensek egymással!

Arra szintén felhívom a figyelmet, ma a kommunizmus áldozatainak gyásznapján [2012. február 25-én], hogy a GULAG-ban nemegyszer kevésbé aratott az éhség, mint a környező, helyi szovjet lakosság körében. Mészáros Márta nemzetközileg ismert rendezőnk filmeposzában emléket állított kommunista édesapja sztálinizmus általi legyilkolásának. Ám alkotásából azt is megtudjuk, hogy ugyanez a hatalom - a Nagy Honvédő Háború nélkülözései dacára! - biztosította a gyermekotthonok kis lakónak tejjel való ellátását. Köztük a kivégzett Népellenség lánya Mészáros Mártának, aki utóbb - szintén ugyanezen rendszerben - elvégezhette a szovjet felsőfokú filmrendező-képzést.

Hát ezért se helyettesíthető be a hitlerizmus a sztálinizmussal. Persze, az igazi különbség, a különbségek mélyoka a történelmi-társadalmi folyamatok formáció- és rendszerszintjén ragadható meg. Összefoglalom.

A marxi módszerű elemzés azt mondja, hogy a liberalizmus a fasizmus melegágyává válhat. Ám azért a forradalmi baloldal nem azonosítja a liberalizmust és a fasizmust egymással. Mindkettő - a liberalizmus és a fasizmus - a kapitalizmus (formációszint) uralmi formája. Az egyik polgári demokratikus, a másik totálissá torzult-abszolutizálódott polgári diktatórikus, végletében NÁCI/FASISZTA módon (formáción belüli szint). Az államszocializmus pedig (klasszikus despotikus változata, a sztálinizmus is) a tőkés magántulajdon tagadása, a kapitalizmus megkérdőjelezése (a kapitalista formációból a szocializmusba, a kommünszocializmusba, más néven a nyerskommunizmusba indított átmenet, amely zsákutcába torkollott, fiaskóval végződött formációszintű történelmi folyamat).

TEHÁT A FASIZMUS VÉDI A KAPITALIZMUST, A KOMMUNISTA RENDSZER, A KOMMUNISTA PÁRT DIKTATÚRÁJA TAGADJA (TAGADNI IGYEKSZIK).

A kommunizmus 100 milliós áldozati létszáma történettudomány által nem igazolt, csupán egy renegát kommunista politikai állású francia történész vallja, kiegészülve néhány fanatikus antikommunista ideológiakatonával.

Szomorú, hogy Magyarországon, ahol a horthysta-náci-nyilas tobzódás legalább 600 ezer zsidómagyar állampolgárt pusztított el (csecsszopótól dédszülőkig), a két kommunista rendszernek (az 1919-esnek és az 1947-1988-asnak) mindösszesen legfeljebb 4-5 ezer legyilkolt áldozata volt (amely számba beleértendők az 1956-os forradalom elesettjei és mártírjai, s ez a végösszegzés igen fölfele becsült adatnak értékelhető), tehát ebben az országban siratják a kommunista rendszerek és mozgalmak állítólagos 100 millió fős nemzetközi összlétszámát...

Egy tárgyszerű adalékot e történelemhamisításhoz. A 100 milliós rágalomszámban 30 millió a szovjet kommunista rendszer áldozatainak száma (Lenintől Gorbacsovig). Ezt úgy hizlalják idáig, hogy belekalkulálják a fehérek indította polgárháború elesettjeit, az éhínségek áldozatait (nem egy éhínséget, így az ukrajnait tudatosnak, sőt népirtásnak hazudva), s van képük a Nagy Honvédő Háború szovjet katonahalálát is idepakolni.

Azonban komoly nyugati történészek szerint - s ezt az adatot fogadja el az antikommunista liberálissá vedlett híres magyar társadalomfilozófus professzor, Lendvai L. Ferenc (A Gonosz birodalmai. Áron Kiadó. Budapest, 2011. 235. old.) - 1930 és 1953 között 3. 778.234 letartóztatás történt, ebből 768.098 végződött kivégzéssel, a különbözet lett a GULAG rabja (plusz a második világháborús hadifoglyok).

Természetesen egy emberi élet kioltása is a világ halála, azonban ez a 100 milliós szám körüli őrjöngés a lehető legalkalmasabb dobogó a mai magyar (és külhoni) neonáciknak, újfasisztáknak.

A Terrorháza koncepció ágyazott meg (többek között) a magyar új-szélsőjobboldalnak.

Szégyen és gyalázat!!!!

Fekete György /navigator/

2012. február 26. vasárnap, 12:53

http://mebal.hu/tortenelmi-vitak/hazugsagok-a-kommunizmus-aldozatairol

Partizánok, partizánok,

vöröskatonák!

Sokuk kommunista!

A nácik ellen!

A Mártírok Pártja, e nevet vívta ki magának a Francia

Kommunista Párt.

Az olasz és a görög kommunista pártok - no meg a

spanyol (az anarchistákkal vívott tragikus testvérháborúja

dacára is!) - ugyancsak a fasizmus elleni küzdelem első

vonalában harcoltak.

A szovjet vörös hadsereg legkiválóbb, leginkább

önfeláldozó katonái, a német hódítók megszállta területek

legodaadóbb partizánharcosai szintén kommunisták voltak.

Ne feledjük, amikor a kommunista (sztálini) rendszerek

bűneire emlékezünk!

Humanista kommunista van. Humanista fasiszta nincs.

A Szovjetunió népeinek önfeláldozása nélkül a zsidósággal

együtt mindenki és minden elpusztult volna, aki és ami

nem igazodik a nácizmushoz. Hitler és garnitúrája győzelme

esetén az emberiség egészére modern

technológiájú, totális államú barbárság várt.

A magyarság pedig vissza az Ural-menti őshazába...

Túl vagyunk a kommunizmus áldozatainak ez évi, törvény

által előírt  emléknapján. Jellemző, hogy leglelkesebb,

legmilitánsabb rendezvényeit mindig a szélsőjobboldal

szervezi, s az efféle politikai ceremóniát nem ismerő

művelt Nyugat nácijai ilyenkor előszeretettel jönnek

hozzánk és a többi volt szocialista országba (amikor náluk

van ez az alkalom).

Nem mellesleg a kommunizmus meg se valósult (ellenben a

jövő feladata lesz, igen lesz, mert a vágyakozás rá

rögzültebb emberi vonás a magántulajdon akarásánál;

tanúsítja már az ókor mondavilága az aranykorról, a zsidó

és keresztény Biblia egyenlőségirányultsága, majd újra és

újra felszínre törése a középkor évszázadaiban, hogy

végül a kapitalizmus kiiktathatatlan és folyamatos

megkérdőjelezésévé váljon). Sztálinista fogantatású,

illetve a sztálinizmushoz idomult kommunista pártok

diktatúrája létezett (még ha utóbb despotikusból át is

váltott paternalistába)...

A legkövetkezetesebb antifasiszták, a nácik elleni harc

kommunista hősei is megérdemelnek egy emléknapot.

Énekeljük hát az Európa-szerte híres partizándalt és

gyönyörködjünk a bátrak képeiben! - emlékezés gyanánt.

(És akkor még nem is esett szó arról, hogy a

"kommunizmus" - valójában az államszocializmus, amely a

történelmi viszonyokból keletkezett, s szintén történelmi

okokból kudarcot vallott; de majd kommünszocializmusként

elvezet a tényleg kommunista társadalomhoz - hagyott

kiutat önnön magából, megteremtve a

modern kapitalizmus történelmi előfeltételeit számos

országban, úgymint: az eredeti

tőkefelhalmozás kiteljesítése, az iparosítás és az

urbanizáció végigvitele, a feudalizmusból örökölt

kötöttségek radikális feltépése,

a falu civilizálása, a társadalmi mobilitás meglódítása, a

tömegoktatás létrehozása, a társadalmi struktúra

megváltoztatása. Vö. a „take off” szakasz az amerikai

közgazda tudós Rostownál és az állami szerepvállalás

angol kollégájánál, Gerschenkronnál.)

Hadd ne legyen az ember mindig komoly...

Tiszteletreméltó emlékezetű Antall József néhai miniszterelnököt, a gaz kommunista zsarnokság utáni első szabad választásokat követő első kormányfőt imigyen dédelgette ajakán a Nemzet: "Olyan ő, mint a Himnuszban a balsors..."

Mi tagadás, sajnos, soha  nem leszek ekkora közfigyelemnek kitéve. Azonban, úgy gondolom, nekem is törődni illik profilírozásommal. Ami annyit tesz, hogy a magamféle önjelölt civil publicista (persze a profik először szintén magukat kenik föl a közdicsőség fényes pályáját elkezdvén) ne mindig a különben tényleg véresen-sötéten komoly ügyekben szólaljon meg, mert azokban vihorászni valóban neveletlenség és közártalom.

Szokás szerint a véletlen kapóra jött. A modern ládafiában (számítógépem tárolóegységében) fölfedeztem egy két éve rittyentett valamit. Apropója a sokunknak ma is kedves, hétköznaponta bejelentkező sorozat, a "magyar Dallas". Bocsánatos butításunk.

Fogadják szeretettel, de legalábbis megértéssel.

Feladvány

Az RTL Klub tévécsatorna ekként sugározta a

közönségnek folytatásos szappanműve (Barátok közt)

2010. május 20-i telefonos játékkérdését: „Látta Géza

bemenni Kingát a szállodába?” – amikor is

tragikusan megingott a két figura egymás iránt táplált

házastársi hűsége, illetve bizalma. Nem jó. A nyerő –

s egyben beugrató – kérdés így szól: „Látta Géza

bemenni a szállodát Kingába?”

Ha-ha...

Éljen február

huszonharmadika, a Szovjet

Hadsereg születésnapja!

1918. február 23-án az orosz vörös hadsereg éppen

megszervezett első alakulatai Pszkov és Narva alatt

megállították a proletárforradalomra törő német császári

csapatokat. Az esemény utóbb a Szovjetunió

hadseregének születésnapja lett.

Ez az ármádia roppantotta el az egész világot

pusztulással fenyegető hitleri fenevad gerincét.

Minden későbbi történelmi visszásság dacára a

magyarságot is megmentette (a nem zsidó magyarságot

is!) a teljes és orvosolhatatlan tragédiától.

SOHA NE FELEDJÜK!

A  hitleri Luftwaffe dicső

legyőzőinek emlékére

Angol katonai temető, Solymár

Honi és külföldi nácik zsidózó parádézása a Normafánál (ATV)

Az utóbbi napokban - kihasználva Drezda lebombázásának évfordulóját (febr. 13-15.) és akarva-akaratlanul csatlakozva a budai várból kitörő náci-nyilas csapatok (febr. 11.) neofasiszta gyászolásához  - a NOLBLOG felületén többen gyalázták a brit/amerikai pilótákat és parancsnokaikat.

Nem egy blogger elfeledni látszik az alapvető történelmi tényeket, összefüggéseket. Hogy a második világháborút a náci Németország robbantotta ki a világuralom megszerzése érdekében. Hogy békés települések terrorbombázását a náci légierő tette a GYAKORLATI HADVISELÉS BEVETT FORMÁJÁVÁ (Varsó, Rotterdam, Coventry, London). Hogy kizárólag Hitler hadserege (nem csupán a Waffen és a nem Waffen SS, hanem Wermacht is!) irtotta célzottan és tömegesen a polgári lakosságot. Hogy a német fasisztákon és szövetségeseiken kívül senki nem vetemedett - a mai napig! - holokausztra. Megdöbbentő módon a Soa követőnemzedékének tagjaiból is felsorakoztak e kritikátlanságokhoz. Igaz, csak néhányan akadtak ilyenek, azonban minden efféle identitás-zavarból, tehát öngyűlöletből, illetve erőszaktevőhöz idomulásból, támadóval való azonosulásból (sőt, "kápóságból"!) egy előfordulás is sok és tragikus.

Bízom benne, hogy idővel ismét a történelmi tisztánlátás kerekedik felül. Hiába csap fel megint a szélsőjobboldal mocska, amiként ezt érzékelhettük a hungarista horda budai hegyekben (Normafa) tartott parádézásából.

Megvallom, ennyi okádék után kifejezetten öröm volt rábukkannom a Szövetségesek - mai szemmel nézve - kissé gyermekded (de lényegét tekintve igaz) propagandafilmjére. Kedvemet leltem a náci repülőgépek, repterek és logisztikai-közlekedési-ipari központok, eszközök pusztulását látni az archív felvételeken. Holott zsigereimben mindennemű militarizmus ellen vagyok, ám mindazoknak a piszkolása, akik kimentették az emberiséget a nácizmus/fasizmus halálos öleléséből, megprovokálta bennem a haragot e fenevaddal szemben. A B-17-esek kigyulladása viszont szomorúságot okozott.

A második világháborús civil német áldozatok szenvedésének, halálának, kínjainak (beleértve nők megerőszakolását is) valódi felelőse a náci-fasiszta garnitúra! A nácik bűneinek legyőzőikre történő, akár részleges átterhelése nem vitaképes álláspont. Legjobb esetben is mélységes dilettantizmus.

E gondolatokkal és érzésekkel kínálom megtekinteni:

http://www.zixshare.com/video.php?video=OTBjYmUwYzMxZWFlOGQ2NmIxZDJlODJjYTlkODQwMWQvNGY0MDdiODAvMTkvbWFudWFsXzFkOWQxYjg3ZGRiMTgxZWQ0OWVlZDI4YmE4YTczMmViZWJiYTljMTk%3D&video_name=bHNmLWthMnYuZmx2&video_id=E1jIMClX1322962370

Természetesen magától értetődő emlékezni az angolszász légicsapások vétlen kiszolgáltatottjaira. Így, s akkor semmi sandaság gyanúja nem merül fel:

http://www.youtube.com/watch?v=V5u_zjBWI2k

http://www.youtube.com/watch?v=SlwL1foUTpk

http://www.youtube.com/watch?v=y-XsOW6MHI4

http://isurvived.org/Survivors_Folder/Lustig_Oliver/2translations/hungarianTR_Auschwitz.html

Ui. Más évfordulók alkalmával - az utalt kitörési kísérlet,  a Győzelem Napja... - a szovjet Vöröshadsereget becsmérlik ugyanígy. Ami országunkban még undorítóbbnak számít, hiszen 600 ezer szovjet katona esett el Hazánk felszabadításáért (ugye, összesen, több mint 25 millió szovjet polgár vesztette életét a nácik indította hadi és népirtó cselekmények következtében...).

Évfordulós írásaimból

Az én ünnepeim egyike 1945. február 13. Fővárosunk hitleri uralom alóli felszabadulásának napja. Nem pedig február 11., amikor a védősereg megmaradt része a szinte teljes pusztulásba torkollott kitörési kísérletbe vágott.

Számomra nem kérdés, hogy felszabadulás volt-e, és kik voltak a hazafiak. Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékét tisztelem, nem pedig Hindy altábornagyét.

Sajnos manapság egyre általánosabb a történelmi események értékeléséből kilúgozni a progresszióhoz köthető értékeket. Valójában ez álobjektivitás, amely politikai-ideológiai indíttatású: lefegyverezni e területen is minden demokratikus, liberális és baloldali erőt. E reakciós törekvés tudománytalan is. Hiszen ellentmond a történetírás legalapvetőbb elvének, ami: sine ira et studio!

Ezeket a kérdésekhez korábban jómagam szintén hozzászóltam. Ezúttal két éve közreadott állásfoglalásomból helyeznék a placcra. És egy másikat, megjelenése óta nyolc év telt el, teljes terjedelmében kínálom újra, annyira érvényesnek és idevalónak érzem. A későbbre datálódót eredetileg egy imént felbukkant posthoz kapcsoltam volna (komment keretében), azonban a bloggazda - számomra ismeretlen okból - nem engedte be. Tehát a 2009-es felszabadulás-vitához sorakozó cikk részlete most kimoderált hozzászólásommal együtt olvasható alább. A régebbi írásból viszont, mint jeleztem, nem hagyok el semmit.

Elutasítva…

Be nem engedett évfordulós komment (elutasítója: Hmmmm blogger, NOLBLOG), holott - tartalmazva egy, a témába vágó írás nagy részét - lényegében támogatja a kikosarazó postot:

(A különben szinte kifogástalan post: http://valami.nolblog.hu/archives/2012/02/12/Budapest_ostroma/)

>...Dacára, hogy a post szerzője nemrég támogatott egy velem szembeni nagyon inkorrekt eljárást (hadd ne legyek ebben konkrétabb), hangsúlyozom, hogy ez a munkája mondhatni tisztességes. Különösen a mai politikai helyzetben. Szerkesztéséhez csupán annyit teszek hozzá, inkább kiegészítésként, mint bírálatként, hogy a helyében egyértelműen felszabadulásnak minősíteném Budapest kimenekítését a náci-nyilas uralom alól. [E bejegyzésem fölhelyezése óta megnéztem a postba illesztett videót. Azzal viszont sajnos komoly problémák vannak.  Néhányat említek. 1/ Elhallgatja (bár nem 1944 a filmes áttekintés kezdőéve, hanem bőven tartalmaz válogatást a békeévekről!), hogy e rengeteg szenvedéshez az utat a náci Németország melletti felsorakozásunk nyitotta meg, sőt egyetlen hadba lépésünket, illetve hadüzenetünket se említi. 2/ Ugyancsak teljesen hallgat a holokausztról, a magyar zsidóság halálba deportálásáról.  3/ Hallgat arról is, hogy az angolszász légitámadásokat mi magunk "hoztuk saját nyakunkra" - lásd itt első pont. 4/ Átveszi a szélsőjobboldali sajtó hazugságát a magyar nők 70 százalékának megerőszakolásáról. Ugyanakkor egy szót se ejt a honvédség ukrán visszaéléseiről, a rablásokról, fosztogatásokról, ikon-szajrézásokról, amelyeket a magyar katonák, főleg tisztek, követtek el. - http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/06/22/Templomfosztogatok__Vitezi_tetteink_a_vilagban/ Sőt dokumentumok bizonyítják, hogy az elfoglalt szovjet területek holokausztjában magyar alakulatok is közreműködtek! - http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/06/21/IRAT_magyar_megszallok__szovjet_felszabaditok/ 5/ Budapest "felszabadítása" helyett kizárólag a sokkal kevésbé történelemhű "ostrom" fogalmat használja. - Utólagos betoldás navigatortól.] Engedtessék meg, hogy e bátor post [A videóra tekintettel a "bátor" jelzőt visszavonom, s inkább a "több szempontból kifogásolható" értékelést adom, amihez ellenben nem gratulálnék...] hasznosulását segítsem egy 2009-es, a tárgyban megjelent, Ormos Mária akadémikushoz írt nyílt levelem bővebb idézésével:

Kedves Ormos Mária Professzor Asszony!

Megnyilatkozása az „A győzelem napja”, című cikkban megrendített. A Győzelem Napjához a honi közvélemény viszonyulását értékelve Ön – a részemről alább kifogásolt kijelentései mellett – megjegyzi (egyébként összemosva a Rákosi-rendszert és a Kádár-korszakot), idézem: „Ettől kezdve a magyarok tömegei mondhatták joggal: minek is örüljünk? Ám, hogy ez az érzés miért tartott ki máig is, nem tudnám megmondani.” Professzor Asszony, a magyarázat (azon kívül, hogy mind több társadalomszerkezeti problémánk tolul egymásra): nem jobboldali szalonokban is irányadó a nácizmus és a despotikus államszocializmus azonosító összevetése, a második világháborúban minden elesett katonát hősi halottnak ítélő tétel bizonygatása (holott létezik etikai sor: mártír, hős, áldozat, cinkos, asszisztáló, elorzó, rabló, hóhér), továbbá annak hangoztatása, hogy Magyarország nem felszabadult, hanem – legfeljebb – megszabadult, vagyis e kérdésekben általánossá vált a történelem relativizálása. És éppen Ön, aki – joggal – a legtekintélyesebb élő magyar történész, erősíti ezt a szemléletet, mégpedig tömegekhez szóló orgánumban.

Ön egy sajátos „objektivitással”, egyforma távolságtartással különíti el egymástól azokat, akik örültek a fasizmus/nácizmus vereségének és azokat, akiket rettegéssel töltött el a Harmadik Birodalom kapitulációja: „Örömünnep volt a háború vége azoknak… Nem volt örömünnep azok számára…” Nos, merül fel a gondolat, ki marad itt életben (édes kis hazánkban), ha a háború vége „a németek kiszolgálóinak” lett volna örömünnep, hiszen a zsidónak minősítettek után sorra kerülnek a többiek – vö. Hitler: „Mindenkit, aki csak ferdén néz, agyon kell lőni!” (1941. júl. 16.).

A mélyütést ezzel tetszett nekem behozni: „Jött egy még súlyosabb elnyomás, a Rákosi-korszak.” Vagyis ismét deportáltak több százezer magyar állampolgárt, közülük legyilkolva majd 600 ezret? E célból pedig a recski tábor Auschwitz profiljával, kapacitásával, hatékonyságával működött? Továbbá, ha egy osztályellenség (volt nagybirtokos, valamikori tőkés stb.) némi nemi érintkezésbe került munkás- vagy parasztlánnyal, osztálygyalázás címén börtönbüntetés várt rá? (...)

Mi okból gond elfogadni, hogy a hitleri Németország és csatlósainak veresége kelet-európai perspektívából nézve szintén felszabadulás? Hát nem vetíthetjük vissza a későbbi történéseket, különben torzítunk! Meg ha ezt tesszük, akkor 1945. május 8. Nyugat vonatkozásában se ünnep, hiszen ők – végső soron – Sztálin partnereiként működtek érdekszféra-tágításában, birodalma növelésében, meg az egész hidegháborúban. Nem beszélve arról, hogy ez a kelet-európai történeti szakasz, az államszocializmus, nem ítélhető teljességében dominánsan retrográdnak (annak minősítése a történettudomány szemszögéből – minden borzalom dacára – a sztálinizmus klasszikus korszakára és terepére vonatkoztatva is vitatható).

Mi akadálya elismerni, hogy mind a három „Nagy” részvétele sine qua non volt a Tengely legyőzésében? – itt inkább az Önnel együtt megnyilvánuló két másik történészre célzok. Igaz, a háború különböző szakaszaiban ki-ki más-más súllyal jelentette ezt, tudniillik ha Anglia békét köt 1940-ban, ha 1941-42-ben a SZU összeomlik, ha nincs kölcsönbérlet, ha Japánt nem blokkolja az USA, ha a vöröshadsereg nem köti le és veri meg újra-újra a Wermacht hadosztályainak 80-90 százalékát 1943-45-ben, ha nem győznek a Szövetségesek Észak-Afrikában, ha kudarcba fullad az Invázió, ha nem semmisítik meg a náci nehézvízbázist, ha nem készül el az amerikai atombomba, ha nem terhelik meg folyamatosan a német infrastruktúrát és gazdaságot az angolszász légi terrortámadások…

Sine ira et studio a kutatásban, tanulmányozásban, ám aztán állást kell foglalni, színt kell vallani – ha létünk a tét. Társadalomtudósnak, közéleti szereplőnek a százéves háborúról, de az első világháborúról úgyszintén, lehet szenvtelenül szólnia – nem magánemberként is. Ellenben a második világégésről nem! (...)

Akár akarjuk, akár nem, szellemi-erkölcsi értékek és értéktelenségek között élünk. Sőt, fiataljaink is. Az ő szemléletük formálódása pedig a mi felelősségünk. Ön jobban tudja nálam. Tehát érték nélküli hiteles történetírás és történelemoktatás nincs (már a peloponneszoszi majd három évtizedes viadal két nagy ellenfele, Spárta és Athén értékrendje is tűz-víz volt…). (...)

http://www.nol.hu/velemeny/meltatlan_meltatas [másodközlés: http://mazsihisz.hu/index.php?scid=n1459]  <

Az értékrendre, a gyászra, tehát inkább a morális és mentálhigiénés vonatkozásokra, mint a történettudományi megfontolásokra koncentráló, ugyancsak évfordulós töprengés:

Profán fohász a katonák békességéért

Egy televíziós hírre rendhagyó módon, fohásszal reagálok. Mindenszentek napján Pesthidegkúton a magyar katolikus egyház, a Magyar Honvédség Hadtörténeti Intézete és a Budapest II. Kerületi Önkormányzat által szervezett ünnepségen emléktáblát avattak. Azoknak a magyar és német katonáknak az emlékét tisztelték meg ezzel, akik életüket veszítették, amikor 1944-45-ben Budapestet igyekeztek tartani "a minden oldalról rátámadó” szovjet csapatokkal szemben. Ez az esemény egy történelmi kérdéssel szembesít, hogy vajon kiknek az oldalán állt az igazság a második világháborúban. Minden halott pótolhatatlan veszteség a hozzátartozóknak. Ellenben rossz ügyért, a Gonosz pártján meghalni - még ha az oda felsorakozás kiszolgáltatottságból volt is - semmiképpen nem hősiesség, legfeljebb bátorsággal elegy tragédia.

Hozzád fordulok Örökkévaló, segíts nekünk, hogy megtaláljuk nyugalmunkat a halottaink emlékében.
Téged kérlek, az Egyetlent, akinek minden lehetséges, hogy bocsáss meg mindazoknak a magyar, valamint német katonáknak, akik gyönyörű Duna-hídjaival ékes Budapestünket a hitleri birodalom és a nyilasok uralta országrész oldalán - a szovjet csapatok ellen - 58 esztendővel ezelőtt védték, és életüket vesztették.
Részesítsd kegyelmedben apáinkat és nagyapáinkat, a nemzetpusztító Szálasi Ferencre parancsból vagy önként esküt tett honvédeket, de a Wermacht- meg SS-állományúakat is, akik e hiábavaló viaskodás végnapjaiban próbálkoztak kitöréssel, s az akkor még a Gonosz birtoklása alatt lévő területek elérése helyett elestek. Mert áldozatok ők mind, ha nem is mártírok!
Ugyanezt a kegyelmet azonban, mint igazságos Isten, bizonyára nehezebb lesz kiterjesztened közülük azok lelkére, akik civilt vagy hadifoglyot öltek, bántalmaztak, netán megaláztak, kiraboltak, továbbá azokra, akik őszinte bűnbánat nélkül végezték be földi sorsukat. Még azoknak is bocsáss meg, kérlek, akik zsidónak minősített embertársaikat, szintén anyáinkat-nagyanyáinkat, apáinkat-nagyapáinkat, a Jézus népéből származókat (!) gyilkolták, kínozták vagy deportálták (kivált, ha aggastyánokat, öregasszonyokat, nőket, gyerekeket, kisbabákat, kórházi betegeket!), meg azoknak is, akik ezt ráadásul nem önnön életüket féltve, kényszerítve tették. Áraszd ki a kegyelmedet még azokra is, akik ezeket a szörnyűségeket személyükben ugyan nem követték el, ám ezek megtörténtét némán, ellenállás nélkül, illetve a tiltakozás legapróbb jelét se mutatva, a kitaszítottak iránti könyörületesség vagy együttérzés keresztényi kötelezettségét maguktól teljesen elhárítva tűrték. Sőt mindannyiuk azon utódaira is, akik a társadalom lelkiismereti önvizsgálata elől elzárkóztak vagy a mai napig elzárkóznak.
És végül azért is fohászkodom Hozzád, Urunk, hogy nézd el a bűneit a szovjet hadsereg (és szövetségesei) több százezer, a magyar földnek a náci-hungarista megszállók kezéből való kiostromlásakor elesett harcosának is, akik ezt a számunkra felszabadító háborút megharcolták.
Hála és dicsőség neked Urunk, hogy tudtál találni embereket a fasizmus, a Gonosz ellen! Ámen!

Fekete György
(akinek apai-szülői ágát a holokauszt pusztította, anyai nagybátyja meg 1944 őszén, tizennyolc éves korában, a Kárpátok hómezőin honvédként tűnt el)

Nemzedékek jönnek

és mennek – a

történelem

megélése…

Olvasni, hogy a választásra jogosult fiatalok (18-30 évesek) egyharmada most a JOBBIK nevezetű pártra szavazna. A legkülönbözőbb táborokhoz húzó véleménykutatók felmérésében.

Sajnos – ezek szerint – őket nem riasztják (eléggé) az emberellenes, zsidó- és cigánygyűlölő kirohanások. Hogy újabban egyre több „politikus” nyíltan vagy alig kódoltan tagadja a holokausztot, akár külföldről érkező tudósítóknak nyilatkozva. Az Európai Unió elleni uszítás hazánkat – mind nyilvánvalóbban – nacionalista-hivatásrendi-keresztény állammal sújtott országgá akarja zülleszteni (e cél érdekében gyakorta akcióegységben a FIDESZ-szel). Letaposni, kitépni azt a kevés európaiságot, azt a kevés demokráciát is, amely valamennyire azért csak kisarjadzott Hunnia földjén a legutóbbi negyedszázadban. Számos ifjú férfi és nő bele se gondol – mert mitől lenne aggálya a régi/új megváltókkal szemben? –, hogy a bezárkózó (önellátó, elkülönülő, autark) gazdaságra már jobb- és baloldali kivitelezésben egyaránt ráfáztunk. Ők a gyanútlanok.

Nemsokára a magyarországi államszocializmus hajnalán előbukkant nemzedékek is eltűnnek – egyszerre élték meg a nemzet új rettenetét és a társadalom kétségtelen felfrissülését, sőt új minőségbe alakulását –, tagjaikat, köztük engem is, e morfondírozás elkövetőjét, beszippantja az örök biológiai törvény. És maradnak a gyanútlanok. Akiknek nem lepleződött le, hogy hová vezet az antiszemitizmus, a rasszizmus. Akiknek szeme nem kerekedett ki, szívük nem dermedt meg a mérhetetlen sok gyalázatot és szörnyűséget személyes élettérben érzékelve. Akik a háborút macsó, „bevállalós” kalandok sorának képzelik, hiszen halvány sejtésük sincs arról – akármennyi paradicsomvérrel is öntik őket nyakon kedvelt rendezőik –, hogy az akciókká mozizott hadviselésnek semmi köze mindahhoz, amit – például – könyvben-filmben olyan alkotások közvetítenek hitelesen, mint a Háború és béke, az Emberi sors, az Élők és holtak, a Szállnak a darvak...

Nincs veszélyérzetük. Nem jelezhet nekik vészcsengő, amely bennünket mindenkor riadóztatni kész, ha önjelölt hatalmasságok le akarnak venni lábunkról, érdekeinkkel, tisztességünkkel ellentétes útra próbálnak csábítani vagy körmönfont kényszerítésekkel terelni. E különbség alapvetően abból adódik, hogy – amiképpen jeleztem – 1950 körül születtünk. Ránk ugyan már nem borult a világ hat évig tartó éjszakája (1939-1945), azonban zsigereink, reflexeink, idegeink odakötöznek az anyák-apák, nővérek-fivérek által megtapasztalt kozmikus felforduláshoz. Itt gyökeredzik a mi sajátságos neurózisunk. Ami nemcsak teher, szenvedés, de védőpalást.

Természetesen nem állítható, hogy generációnkban mindenki eleve demokráciafogékony és diktatúraviszolygó, meg rasszizmus- és nacionalizmusidegen, ám – vélhetően – zömünk igen.

Mi lesz, ha elmennek az 1950-esek is?

Tragédiává válhat, hogy gyerekeink-unokáink összehasonlíthatatlanul kevesebb empátiával élik(élhetik!) meg valamikori jelenünket, mint amennyivel – minden lázadásunk dacára – mi viszonyultunk szüleink-nagyszüleink korához.

Tévednék? Remélem, igen. Ám ilyen a közérzetem.

Jó négy éve ugyanerről vízió kerekedett bennem. Talán nem érdektelen – tekintettel a mai állapotokra – ismét közreadni. Zárásul pedig következzék Szilágyi György csodaszépen megrendítő monológja, amely a mai fiatalok nagy-, illetve dédszüleit szembesítette a maguk sorsával, akkoriban (1976) sokakra valóban katartikus hatást gyakorolva. Képszerű soraiban a huszadik század nemzedékeinek utóbb kulturális génekké égett (vannak, akik mémeknek mondják) korosztályi élményei újraélt valóságként hágnak egymásra az idő létráján. E műfaji megoldás – dobpergés kérlelhetetlenségével és filmkockák dinamikájával – jótékonynak bizonyult, mert lelkeket simogatott vagy akár szelídített, segítve nem keveseket, hogy legalább egy pillanatra meglássák és meghallják mindazt, aminek észlelésétől, tudatukba és érzéseikbe engedésétől a történelem zsarnoki kényszerei a két századforduló között elparancsolták őket. Emberek békültek meg magukkal, elődök és ivadékok szóértése kezdődött el. Nagyon kellene valami hasonló reveláció megint…

/A post tetején Németh András Péter felvétele. Vasárnapi Hírek, 2012. FEBRUÁR 12./

Rémálom

Előrebocsátom, elég baj az, hogy jómagam igencsak túlsúlyos vagyok. Annál inkább megijedtem egy rémálmomtól, amely azóta is gyötör. Az éjjel árpádsávval csíkozott brosúrát nyomott egy ismeretlen, fekete egyenruhás kopasz a kezembe, és kényszerített, olvassam végig.

A színes propagandafüzet első oldalán az állt, hogy Magyarország minden problémáját, búját-baját a kövérek okozzák. A következő lapokon a szerzők pontokba szedték indokaikat. Ezek így szóltak.

1) A kövérek először is – csúnyák. Ennél fogva a becsületes magyarokból eleve rossz kedvet váltanak ki, már a látványukkal csüggedést, apátiát ültetnek el bennük, s így – ha nem csinálnak semmit, akkor is – megfosztják a dicső magyar nemzetet a rá jellemző, a vérében hordozott optimizmusától, tettre vágyásától.

2) A kövérek – lusták. Hájtömegük akadályozza mozgásukat, s e tény önmagában számos negatív következménnyel jár. Például, miattuk túlzsúfoltak az utcák, a tömegközlekedési járművek, az orvosi rendelők, a hivatalok, a takarékpénztárak. Lomhák, ügyeiket lassan intézik, s ezáltal az imént említett helyeken a népesség túlzott koncentrációját idézik elő.

3) A kövérek tehetnek arról, hogy a magyar termékeknek nem jut piac Magyarországon. Tudniillik imádnak gyorséttermekben ücsörögni, s ezekben töménytelen hamburgert, rósejbnit fogyasztanak, ahelyett hogy a közismerten fogyókúrás magyar szalonnának hódolnának. Nekik az se számít, hogy zamatos, itthon termett paradicsomot esznek vagy valami ízetlen külföldi zöldséget, számukra a lényeg, hogy szünet nélkül tömjék pofazacskóikat. Az étterem- és plázaláncok folyamatos telepítésével az idegen szívű tőke szálláscsinálói.

4) A kövérek felelősek a környezetszennyezésért. Mert ők használnak leggyakrabban gépkocsit. Sokszor kishelyiségre is autóval mennek. Ugyanis súlyfölöslegük még a rövid és egyszerű helyváltoztatásban is akadályozza őket.

5) A kövérek lényeges mértékben gátolják a haza védelmét. Egyrészt a dagadtságuk ellehetetleníti katonának történő kiképzésüket, másrészt önimádó, élvhajhász életmódjuk elveszi a hazafiak kedvét (akik miattuk soványak), hogy jelentkezzenek fegyverforgatásra.

6) A kövérek okozzák a magyar szellem eltunyulását. Hiszen – mint köztudomású – a bőséges táplálkozás átmenetileg ugyan, de kétségkívül csökkenti az agysejtek működését.

7) A kövérek tartják fenn a prostitúciót. Nem képesek se a személyiségükkel, se a külsejükkel hódítani, így hát vásárolják a szerelmet, s működtetik az egész országot behálózó, a fiatalságot megrontó szexipart.

8) A kövérek bűnösek abban is, hogy évtizedek óta nincs magyar foci, illetve amit annak lehetne nevezni. Mert gyerekeiknek nem sportolásból, hanem abból adnak példát, hogy a tévé előtt ülve miként lehet több kilónyi csipszet bemajszolni.

9) A magyarok betegségeiért úgyszintén a kövérek a felelősek. Ugyanis a hazafi (mert minden rendes magyar az, már a piros-fehér-zöld – újabban árpádsávos – pólyában!) – eredendően sovány. Csak a kövéreket megtévesztendő hízik el, védekezésül velük szemben

10) Magyarország nagy bajban van. Tehát a kövérek még nagyobb bajban vannak/lesznek. Jobb, ha vigyáznak!

Éljen a soványság, a Nagy-Kárpát-medencei szikárság, ínasság, amely mindig kellően ki tudta feszíteni az ősmagyar íjat!

Éljen a Nagy Nemzeti Diéta! Le a kövérek által ránk erőszakolt alkotmánnyal és parlamenttel!

Menjenek végre haza a kövérek, indulnak a vagonok Kövérországba!

*

Hajnal felé végre magamhoz tértem. De soványabb nem lettem…

http://www.nol.hu/archivum/archiv-464755

Szilágyi György:

Hanyas vagy?

Hanyas vagy? '28-as?

Mi félszavakból megértjük egymást.
Ugyanazt a nótát fújjuk, nem igaz?
Emlékszel?
Nekünk mindig az első világháborúról meséltek gyerekkorunkban.
És első világháborús dalokat énekeltek a fülünkbe?
Anyánk vasalt vagy a varrógépet taposta, mi lekuporodtunk a sparherd mellé, és hallgattuk, ahogy énekel.
Ott, ahol a Dnyeszter vize zúg…
Estére indul az ezred…
Ágyúcsőre tábortűz világít…
Dalol a nyomor! - mondta nagypapa, aztán ő is rázendített:
Ne sírjatok, budapesti lányok, visszajövünk még
hozzátok, valaha, valaha, vagy soha!
Emlékszel, mit kiabált a nagypapa álmában?
„Hauptangriff von rechts! Battrie vier sisz ab!”
Meg azt, hogy: „geveeeehr aus!”
Nagymama meg mindig azt énekelte:
Megállj, megállj, te kutya Szerbia!
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
Azt mondod: kis antant, azt mondom: nagy antant!
Azt mondod: srapnell, azt mondom: maschingewehr!
Nekünk a béke tizennyolcadik esztendejében folyton az elvesztett háborúról meséltek!
Mi nyolcéves korunkban már kívülről fújtuk a tábornokok nevét! Hötzendorfi Konrád, Ermolli, Pilsudsky, Ludendorff, Cadorna!
Különösen ezt a Hötzendorfi Konrádot kedveltük. Jól lehetett ropogtatni: Hötz-en-dorfi Kon-rád!
Aztán megtanultuk a csataterek nevét: Ravaruszka, Doberdo, Verdun, Limanova, Przemy'sl, Gorlice!
Nagyon tanulékony gyerekek voltunk. Minden érdekelt bennünket.
Milyen pipája van a bácsinak?
Fric Watson, fiacskám!
Milyen pisztolya van a bácsinak?
Smith Wasson, fiacskám!
Fric Watson, Smith Wasson! Mi félszavakból megértjük egymást.
Emlékszel, nagymama mindig a császárt emlegette!
Ferenc Jóska alatt más világ volt, jobb világ volt!
És Károly királyt, Zitát, meg azt a zabálnivaló kis trónörököst, az aranyfürtű Ottót, aki loknikban hordta a haját!
A kis Ottó, Ottóka. Mennyit húzták a fülünkbe!
Meg is tanultuk a nevét.
Könnyen tanultunk, hiszen csak nyolcévesek voltunk.
Emlékszel, nagypapa mindig a forradalmat emlegette.
De Károlyi nevén túl nem merészkedett senki!
A kommünről mindenki hallgatott.
Kun Béla nevét nem merték kiejteni előttünk.
Vilmos császárét igen, Szamuelyét soha!
A magyar huszárokról igen, a Lenin-fiúkról soha!
A nemnemsoháról igen, a mindenamiénkről soha!
Komédiáztak előttünk, öregem, komédiáztak!
„Tanulj meg, fiacskám, komédiázni,
mert minden-minden csak komédia…”
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
Viribus unitis! Kisezüst, nagyezüst! Signum Laudis, arany vitézségi érem!
Hallgatni arany!
Ebben az országban mindenki félt.
Féltek a tegnaptól, a mától, féltek a jövőtől.
Minket is félelemre neveltek.
Ne szólj szám, nem fáj fejem.
Mindig volt szegény, mindig volt gazdag.
Imádkozzál és dolgozzál. Ez a világ rendje.
Jártál leventére? Én is.
Jobbra át, balra át, hátra arc! Díszlépés!
Úristen!
Bennünket gyerekkorunktól kezdve egzecíroztak!
Mi az egész ifjúságunkat végigmeneteltük.
Minket elvitt a rendőr, ha hiányoztunk a leventéről.
Minket megvertek az őrszobán, és többé nem hiányoztunk a leventéről.
Nekünk a tornaóráink menetgyakorlatok voltak.
Mi a negyedik elemiben fegyverforgatást tanultunk.
Mi mindennap elmondtuk fennhangon a Hiszekegyet.
Mi a németórán németül mondtuk a Hiszekegyet.
Ich glaube an einen Gott, ich glaube an ein Vaterland…
Emlékszel?
Nekünk kötelező volt templomba járni.
És tilos volt nyilvánosházakat látogatni.
Mi Bocskai-kabátot hordtunk, és fehér toll volt a sapkánkba szúrva.
Minket az új háborúra neveltek.
A bolsevizmus elleni harcra neveltek.
A vörös veszedelem ellen neveltek.
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
Azt mondod: Somogyi-Bacsó, azt mondom: Sacco Vanzetti.
Azt mondod: Matuska, azt mondom: Biatorbágy!
Azt mondod: Francia-Kiss, azt mondom: Héjas!
Azt mondod: Ostenburg, azt mondom: Prónay!
Úristen! Mi mindent tanultunk meg!
Mi mindent láttunk!
Láttuk a frontharcosokat, tölgyfaleveles sisakban menetelni a Legfelsőbb Hadúr színe elé.
Kadétokat, ludovikás tiszteket, utcán felpofozott bakákat, csendőröket, apácákat!
Láttuk a kubikosbörzét a Teleki téren és a cselédkorzót a Keleti előtt!
Láttuk az első világháború rokkantjait.
A Bruszilov-offenzíva élve maradt halottjait.
Hallottuk a gégék helyén csillogó fémcsövek sípolását.
Mi lóhúst ettünk és szamárzsírt kentünk a kenyérre.
Mi részesei voltunk a Nyomorenyhítő akciónak.
Bennünket felöltöztetett a Főméltóságú Asszony.
Nekünk használt ruhákat adott a háziúr felesége.
Mi kezet csókoltunk a háziúr feleségének.
Mi karácsonyi csomagot kaptunk jószívű asztaltársaságoktól.
És láttuk Budapest felett a Gráf Zeppelint, meg azt a kétfedelű repülőgépet, amely éjszakánként a Schmoll-pasztát hirdette a szárnyain.
Láttunk munkanélkülieket, havat lapátoló ügyvédeket, és taxisofőrré átképzett orvosokat.
Hallottuk a kintornások szívet tépő zenéjét.
Hallottuk a rádióban beszélni Hitlert és Mussolinit.
Mi tudtuk, mit ebédelt Hitler a bécsi bevonulás után.
Azt mondod: Hitler!
Azt mondom: Horst Wessel!
Azt mondod: Mussolini!
Azt mondom: Marcia su Roma!
Minket leszedtek a rendőrök a villamos ütközőjéről.
Mi csikket szedtünk, szenet loptunk a vagonokból, és kiszaggattuk a kerítések léceit tüzelőnek.
Mi úgy nőttünk fel, hogy nem ismertük a villanyt.
Mi úgy nőttünk fel, mint a gaz.
Nekünk petróleumlámpa nyomorította szemünket.
Mi sohasem voltunk jó tanulók.
Minket eltanácsoltak a középiskolából.
Mi korán kezdtünk dolgozni és dohányozni.
Mi örökké éhesek voltunk, és ahhoz húztunk, aki enni ad.
Mi ma is gyorsan eszünk, ma is zabálunk, mintha attól félnénk, hogy valaki elveszi előlünk a tányért.
Mi cipőt pucoltunk, triciklit hajtottunk, csomagot cipeltünk.
És együtt bőgtünk anyánkkal, amikor a végrehajtó lefoglalta maradék bútorainkat.
Mi láttunk kilakoltatást, utcára kirakott vaságyakat és szalmazsákokat.
És szalutáltunk a Hősök emlékműve előtt, ha arra mentünk villamossal.
Láttuk az áldást osztó Pacelli bíborost, a későbbi pápát, az Eucharisztikus kongresszuson.
És láttuk a levest osztó Róbert bácsit.
Mi kokárdát viseltünk, sastollat viseltünk, sárga csillagot viseltünk.
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
Azt mondod: Luftgefahr!
Azt mondom: Fligeralarm!
Nekünk légósisakot nyomtak a fejünkre.
Mi égő házakat oltottunk, és kiástuk a fel nem robbant bombákat.
Azt mondod: Danzig.
Azt mondom: Korridor!
Azt mondod: Leningrád!
Azt mondom: blokád!
Mi megtanultuk az iskolában, hogy „húzzunk egy merőleges vonalat…”
Mannerheim-vonal, Siegfried-vonal, Maginot-vonal.
Nekünk a háború volt az ifjúságunk.
Azt mondod: Tobruk.
Azt mondom: Bizerta.
Azt mondod: Bengazi.
Azt mondom: El Alamein.
Mi a hétköznapi fasizmus idején voltunk szerelmesek.
Mi nyilvánosházakba jártunk, és személyesen ismertük a prostituáltakat.
És ma találkozunk velük az utcán, akikből már öregasszonyok lettek, a szemükbe nézünk, és nem tudunk mit kezdeni magunkkal.
Mi megtanultuk a fasiszta indulókat.
„Napkeleti vizeken hömpölyög az ár, nézd a kéklő Fuzsimát, mennyi napsugár…”
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
Azt mondod: Berlin!
Azt mondom: Reichstag!
Azt mondod: Giovinezza!
Azt mondom: Facetta nera!
És újra megtanultuk a tábornokok nevét.
Azt mondod: Africa corps!
Azt mondom: Rommel!
Azt mondod: Guderian!
Azt mondom: Rundstedt!
Mi megnéztük a mozikban a fasiszta filmeket.
Lützow-sasok, Stukák, GPU, Jud Süss, Alcazar!
Mi ismerjük a repülőgéptípusokat.
Mi láttuk a bevetésre induló Messerschmidteket, Focke Wulfokat és Stukákat!
És láttuk a bevetésre érkező Musztángokat, Spitefireket, Moszkitókat és Liberatorokat!
Láttuk a Raták szárnyán a vörös csillagokat, amint a vérző Buda fölé repültek.
Azt mondod: Wildebruck.
Azt mondom: Buda.
Azt mondod: Brest.
Azt mondom: Pearl Harbour.
Azt mondod: Cherbourg.
Azt mondom: Tagan Rog.
Azt mondod: I. G. Farben.
Azt mondom: Ciklon B.
Mi félszavakból megértjük egymást!
Apád mi volt? Kommunista?
Apád mi volt? Szocialista?
Apád mi volt? Ébredő magyar?
Itt a legtöbb családnak volt egy ügyeletes szégyenfoltja, akinek a nevét nem volt szabad kiejteni, akit letagadtak, agyonhallgattak.
Ez egy kis ország.
Itt valakit mindig el kellett bujtatni.
Hogy ne találják meg a fehérek, hogy ne találják meg a vörösök.
Itt a legtöbb családban volt hívő és hitetlen.
Baloldali és jobboldali
Katolikus és zsidó.
Ez egy kis ország.
Itt mindenki érdekelve volt valamilyen politikai mozgalomban.
Pro és kontra.
Itt egyszer az életben mindenkinek kihúzták a politikai nyerőszámát.
Itt egyszer az életben mindenki leszámolhatott az ellenségével.
Itt a leszámolóval is leszámoltak.
Ez egy kis ország.
Olyan, mint egy nagy család.
Ebben a városban több feljelentés futott be a Gestapóhoz, mint a többi európai nagyvárosban együttvéve!
Miközben a kávéházakban azt énekelték, hogy „szeressük egymást, gyerekek…”
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
Nekünk cigarettát dobáltak az németek a vagonokból.
Nekünk cigarettát dobáltak az oroszok a vagonokból.
Mi megtanultuk az Erikát.
Mi megtanultuk a Katyusát.
Mi üzeneteket vittünk és röpcédulákat szórtunk.
Mi nem tudtuk, hogy mit csinálunk.
Mi mindig tudtuk, hogy mit csinálunk.
Ránk dőlt a pince, felrobbant fejünk felett a ház, az osztálytársunkat széttépte az akna.
Nekünk ellopták az ifjúságunkat!
Mi, hölgyeim és uraim, kedves elvtársak, csoda, hogy még az eszünknél vagyunk!
Mi még az utcai vizeldék falán is azt olvastuk, hogy: nem-nem-soha!
Velünk szállóigéket magoltattak be!
Belénk égették, hogy: Justice for Hungary!
Turulmadár, Hadak útja, Csaba királyfi, Édes Erdély, Ott, ahol zúg az a négy folyó, Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország…
Velünk megtanították Rothermere lord nevét, Zadoravetz nevét és Papp-Váry Elemérné nevét.
Itt a hentesüzletek kirakatában kolbászból rakták ki Csonka Magyarország térképét, és disznózsírból mintázták meg Horthy Miklós mellszobrát!
Itt a vasútállomások virágágyaiban betűalakúra nyírták a füvet, és a betűk azt hirdették, hogy: „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország!”
Mi a Sztrecsnyói piros virágokon nevelődtünk.
Mi leventének, ágyútölteléknek, deportáltnak jók voltunk.
Éhen halni, megfagyni jók voltunk.
Minket lőttek le, amikor vízért mentünk.
Belénk vágott az aknaszilánk, amikor visszamerészkedtünk a lakásba, hogy lehozzuk anyánk ottfelejtett kendőjét.
Minket öleltek magukhoz a férfi nélkül maradt, kiéhezett hadiözvegyek.
A mi szeretőink fáradt ölű asszonyok voltak.
Pedig csak tizenhat évesek voltunk.
Egykorúak, de nem egyszívűek.
Egykorúak, de nem egyakaratúak.
Tiszták és mocskosak.
Igazak és becstelenek.
Nincs még egy nemzedék, amelynek tagjai ilyen messzire kerültek egymástól.
Felszeletelt bennünket a történelem, mint cukrász a tortát.
De az igazak nem vesztették szem elől egymást.
Mint ahogy a gazemberek is egymásra találtak.
Valamennyien '28-asok.
Kivégzők és kivégzettek.
Bűnösök és ártatlanok.
Sokan indultunk, kevesen maradtunk.
Az arcunkra volt írva a holnap.
A háború nyelvén beszéltünk, de megértettük egymást.
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
Azt mondod: Eisenhower - azt mondom: Zsukov.
Azt mondod: Patton - azt mondom: Malinovszkij, Bradley, Timosenko, Vorosilov, Montgomery.
Azt mondod: Monte Cassino - azt mondom: Sztálingrád.
Azt mondod: Enola Gay - azt mondom: Hirosima.
Azt mondod: Coventry - azt mondom: Nagaszaki.
Mi félszavakból megértjük egymást.
Mi átéltük Budapest ostromát.
Nem azt az ostromot, amit a híradóban mutatnak egyszer egy évben.
Azt a néhány diszkrét filmkockát, az égő Kossuth Lajos utcában imbolygó lóval.
Hanem sok ezer ágyú és löveg pergőtüzét!
Nem azt a légitámadást, amit a híradóban mutatnak egyszer egy évben.
Azzal a telibe talált, szárnyaszegetten lehulló árva repülőgéppel.
Hölgyeim és uraim, kedves elvtársak! Budapestet 1944 nyarától kezdve, hónapokon át több ezer repülőgép támadta.
Tönkrebombáztak bennünket, ha még nem méltóztattak elfelejteni, ugyanúgy tönkrebombáztak, mint Ludwigshafent, Essent vagy Düsseldorfot!
A Városliget fáin úgy lógtak a széttépett emberi testrészek, mint karácsonyfán a szaloncukor!
Mi nemcsak azt a maroknyi nyilas pártszolgálatost láttuk, akik lassan már visszaköszönnek nekünk a diszkrét filmhíradó kockáiról. Azt a nyolc-tíz Beszkárt-kalauzt, akik Kun páter vigyázó tekintete előtt éppen kiszaladnak egy földszintes ház kapuján.
Mi láttuk a Dunát, ahogy élettelen, legyilkolt emberek százait vitte a víz…
Bennünket nem hívtak be katonának.
Mi akkor még csak tizenhat évesek voltunk.
De a mi korosztályunkból kerültek ki a Szent László hadosztály páncélfausztos sihederei, a nyilaskeresztes süvölvények és az SS magyar ajkú alakulatainak véres kezű kamaszai.
És közülünk kerültek ki az üzenetvivők, hírvivők, röpcédulázók és a hullaszállítók is!
Mert ez a korosztály, mint a klinikai ló, magán viselte korának minden tünetét.
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
„Sose hátra, csak előre, ez legyen a jelszavunk, minden ellent összetörve, igazságért harcolunk…”
Mi érkeztünk a fényes szelek hátán!
Megforgattuk a világot. És a világ forgott velünk!
Éheztünk, fáztunk és új indulókat tanultunk.
„Megtanultuk mi már ezt a harcot…”
Hófúvásban utaztunk a vagonok tetején zabálnivalóért.
Minket sodort le a vonat tetejéről az alagút, a mi fejünket vágta le a villanyvezeték kifeszített huzalja!
A mi kezünk fagyott oda a vastraverzekhez.
De kinyílt előttünk a világ!
Mi láttuk és hallottuk beszélni Thorezt, Togliattit, Duclost, Dolores Ibarrurit, Tim Buckot, Harry Pollitot, Kalinyint és Vorosilovot!
Mi láttuk és hallottuk Dimitrovot, Titót, Wilhelm Piecket, Károlyi Mihályt és Rajk Lászlót!
Mi találkoztunk a Komintern egész gárdájával!
Mi láttuk és hallottuk beszélni Csu-Te marsallt, azt a Csu-Te marsallt, aki harminc évvel később részvéttáviratot küldött Franco halálakor a spanyol kormánynak!
Azt az Enver Hodzsát, akinek utasítására tíz évvel később a szovjet hadihajóknak el kellett hagyniuk Durazzo kikötőjét!
Azt a Csou En-lajt, aki harminc évvel később elsők között ismerte el Pinochet fasiszta diktatúráját!
Mi állami szolgálatba álltunk, külügyi szolgálatba álltunk, belügyi szolgálatba álltunk.
Mi úgy ismerjük ezt a várost, mint a tenyerünket.
Mi ismerjük egymást. Mi mindenkit ismerünk.
Mi tudunk konspirálni, hallgatni, nem fecsegni, titkot őrizni.
Mi vakon hittünk és látva csalódtunk.
Összetörtünk és kiegyenesedtünk.
Mi magasra tartottuk a zászlót, amit később kivertek a kezünkből.
A mi korosztályunkból kerültek ki a nagy koponyák és a húgyagyúak.
Minket elfogtak és megvertek.
És mi elfogtuk azokat, akik elfogtak bennünket.
Mi mindennap azzal ébredünk, hogy máma meghalunk.
Nekünk negyven és ötven között már őszül a hajunk.
Nekünk negyven és ötven között már fehér a hajunk.
Mi bírjuk az italt, vihart, éhséget és fagyot.
Ránk lehet számítani.
Ránk kell számítani. Ránk nem lehet nem számítani!
Velünk akkor is számolni kell, ha nem számolnak velünk.
Nekünk megölték a legjobb barátainkat.
Minket megöltek a legjobb barátaink.
Mi voltunk a barikád két oldalán.
A baloldalán és jobboldalán.
Mi látogattuk a börtönöket.
Bennünket látogattak a börtönökben.
Mi cinikusak vagyunk.
Mi a szívinfarktust szívtrombitának nevezzük.
De a szívünk, ahogy Dzserzsinszkij mondta, forró, és az agyunk hideg.
Bennünket már nem érhet semmi meglepetés.
Minket lelőttek, nekünk kivágták a szívünket, és beletették a pártkönyvünket!
Ránk sortüzet adtak.
Bennünk nem ért véget a háború.
Bennünk soha nem ér véget a háború.
Mi békében élünk, gyermekeink homlokát simogatjuk, sétálgatunk a vasárnapi csendben, iszogatunk, diskurálunk, de agyunkban repülőgépmotorok dübörögnek, sortüzek dörögnek és harckocsik lánctalpai csikorognak.
Mi felkapjuk a fejünket minden fékcsikorgásra.
Nekünk felgyorsul a szívverésünk, ha meghalljuk a mentőautó szirénáját.
És énekelünk, folyton csak énekelünk:
„Megtanultuk mi már ezt a harcot…”
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
Mi ott voltunk minden április 4-én, és láttuk a karhatalmi századok szuronyerdejét!
A hajnal óta szoborrá merevedett katonák néma cohorsait!
És láttuk Sztálint a mauzóleumban bebalzsamozva.
És győztünk ezer harcban, és vesztettünk.
És újra talpra álltunk.
Mellőlünk sokan kidőltek.
Akik meghaltak. Akikkel tele vannak az ideggyógyintézetek, akik megőrültek, alkoholisták vagy bűnözők lettek.
Akik nem bírták tovább cipelni a nehéz csomagot.
Teremtő Isten, mi minden van abban a csomagban!
Ekkora csomaggal nem lehet sehová elutazni.
Pedig mi mindenhová kapunk útlevelet.
Minket bárhová simán kiengednek.
Rólunk tudják, hogy a világ végéről is visszajövünk.
Mi nem tudunk és nem akarunk máshol élni, csak itt!
Nekünk itt még feladataink vannak.
Mi látogatjuk az elfekvőket.
Temetjük apáinkat.
A '88-asokat, '89-eseket, '900-asokat.
Orrunkban hordjuk a széthulló emberi test iszonyatos kigőzölgését.
A vér és szenny szagát.
Látogatjuk a '19-eseket, a spanyolosokat, akik sárgára aszalódott testtel hörögnek vizelettől szétmart matracukon.
Fénytelen szemükben lovasrohamok, torkolattüzek villognak.
Látogatjuk őket, akik '15-ben Monte Solarónál, '17-ben Caricinnél, '19-ben a Tisza partján, '36-ban Madrid határán hasaltak a géppuska mellett.
A kommün katonáit. Cserni, Szamuely katonáit, egykori Lenin-fiúkat, a Batthyány-palota bőrkabátosait, akiket agyonvertek a bukás után, vasra vertek a bukás után, akik börtönökben rohadtak a bukás után.
Akiket kiküldtek, hazaküldtek, visszaküldtek.
Akik lebuktak, kiszabadultak és újra lebuktak.
Akik megjárták Európa börtöneit, a lágerek poklait.
Akiknek nem volt soha egy nyugodt pillanatuk, akiket örökké kerestek, akik egymásban sem bíztak.
Akik most levegő után kapkodva belénk kapaszkodnak, s miközben görcsösen szorítják kezünket, asztmás szívvel, ziháló tüdővel, elhaló hangon énekelgetik:
„Megtanultuk mi már ezt a harcot…”
Nézzük őket, összetört testüket, hallgatjuk sípoló tüdejüket, és nem merjük elsírni magunkat, pedig üvölteni szeretnénk kínunkban.
Melléjük ülünk, mosolyogva föléjük hajolunk, és velük együtt énekeljük:
„Megtanultuk mi már ezt a harcot…”
Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást.
Nekünk a hallgatásunk is beszédes.
Nem mindegy, kivel hallgat az ember.
Mi egymás társaságában szeretünk hallgatni.
Mi tele vagyunk kitüntetésekkel.
Mi ezeket a kitüntetéseket megérdemeltük.
Csak az a furcsa, hogy túlságosan fiatalok vagyunk a kitüntetéseinkhez.
Hiszen még ötvenévesek sem vagyunk.
Ennyi kitüntetést 70 éves korára szokott összegyűjteni az ember.
De mi sohasem leszünk 70 évesek.
Ezek a kitüntetések leendő özvegyeink kitüntetései.
Ők majd berakják egy dobozba, mert külön-külön sok helyet foglalnának.
És egyszer egy évben előveszik majd a dobozból, letörölgetik róla a port, szépen kifényesítik, és újra visszateszik a dobozba.
Amíg be nem kopogtat hozzájuk egy úttörő, aki a Mókus őrs nevében átveszi szocialista megőrzésre X. elvtárs kitüntetéseit.
És a kitüntetések átmennek a Mókus őrs tulajdonába.
Üveg alatt őrzik majd, egyszer egy évben ők is letörölgetik, kifényesítik szépen, és az őrsvezető beszél majd nekik X. elvtársról, méltatja érdemeit, elmondja, milyen nagyszerű ember volt, aki ezeket a kitüntetéseket valaha viselte.
A forradalmi mozgalom nagyszerű katonája! És a zászlót, amit ő kiejtett a kezéből, most mi emeljük magasra, és visszük tovább…
De még élünk. Még élünk. Pedig már leéltük az életünket.
Mi többet éltünk, mint három nemzedék együttvéve.
Sokat láttunk, sokat hallottunk, sokat tudunk.
Mégse tudunk semmit.
De még itt vagyunk. Sokfelé. Lent és fent. Mindenütt.
Az őrtornyokban. És az intenzív osztályokon.
Mi, '28-asok.
De már tarkónkon érezzük az utánunk nyomuló nemzedék forró leheletét.
Már a nyomunkban vannak.
A fiaink. Drága fiaink.
Ők fognak egyszer eltemetni minket, utolsó perceinkben ők ülnek majd az ágyunk szélén, és velünk éneklik, hogy:
„Megtanultuk mi már ezt a harcot…”
Velünk énekelik?!

http://www.szepi.hu/irodalom/vers/tvers/tv_089.html

Művészi kivitelű, többszörösen díjazott filmváltozata:

http://www.youtube.com/watch?v=h2vHoYyuO1I [3/1]

http://www.youtube.com/watch?v=Lv1dzYgWZWM [3/2]

http://www.youtube.com/watch?v=pxj3uY-1fnM [3/3]

Arcomat támadták...

Személyemet és itt kifejtett tevékenységemet vagy egy szakasznyi bloggertárs "gyalázat" szóval illette (tegnap).

Kérdések - néhány, illusztrálásra  kiválogatott példával.

Az antiszemitizmusnak, cigányellenességnek soha és semmilyen módon nem asszisztálni, engesztelhetetlenül harcolni a nácik-nyilasok ellen - gyalázat?

http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/03/02/Oszinte_szo_korunk_nacijaihoz_es_hungaristaihoz__erkolcsi_minimum/

http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/02/14/Martirvedo_Johiszemuen_es_jo_szandekkal_megirt_fiktiv_levelerol/

http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/02/22/Klimajavito/

http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/03/22/Valasz_egy_permanensen_foltett_kerdesre/

http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/04/17/Kinyujtott_Kez_-_magyar_zsidotol/

http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/04/22/Naci_a_JOBBIK/

http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/04/27/A_Vatikan_mast_mond/

http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/05/02/Ontsunk_tiszta_vizet_a_poharba/

http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/06/02/A_nem_zsidokert_is/

http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/06/08/Holokauszt__antiszemitizmus/

http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/06/22/Nem_ez_a_zsido_gyasz/

Szembefordulni a történelem meghamisításával - gyalázat?

http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/02/10/Egy_hazaffyas_tortenesz_honapolo_tulekedesenek_apropojan/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/05/27/Az_Oszodi_Becsuletes/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/09/08/Trianon_%C3%A9s_Auschwitz_m%C3%A1sodj%C3%A1ra/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/11/18/Horthy_vagy_Szlasi/

http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/06/19/1944_egyertelmusege_es_uzenete/

http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/06/21/IRAT_magyar_megszallok__szovjet_felszabaditok/

http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/06/22/Templomfosztogatok__Vitezi_tetteink_a_vilagban/

http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/07/02/Mussolini-fobia/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2011/09/07/Nemzeti_onismeret__elszalasztott_lehetosegek/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2011/10/06/KISVERTANUK-KISHOSOK__184849/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2011/10/12/Hazam_uzenetei_I/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2011/10/21/Hazam_uzenetei_II/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2011/12/07/Magyar_kereszteslovag/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2011/12/28/Atkosnal_is_Atkosabb/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2012/02/13/Budapest_szabad_-_Hmmmm-nek_is/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2012/02/19/Nacisiratoknak_-_2012_februarjaban/

Kommunistázó indulatok között vállalni az antisztálinista kommunista eszmeiséget - gyalázat?

http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/09/24/Magantoprenges_a_kommunizmusrol_cinikusok_ne_olvassak/

http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/03/21/1919_marcius_21__a_Vilagforradalom_szent_lazaban/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2011/10/11/Bunok_es_a_bunok_elleni_lazadas_bunei/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2011/11/08/Elozetesen/

http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/04/08/Politikai_paradoxonjainkbol/

Szolidaritás bajjal sújtott embertársainkkal - gyalázat?

http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/09/22/Kulvarosi_tortenet/

Idemásolok egyik kommentemből:

...rendkívül összetett addiktológiai probléma, alapvető társadalmi-mentálhigiénés vonatkozásokkal. Vagy. Amikor kihangsúlyozom a nevelés jelentőségét (mind pedagógiai, mind andragógiai értelemben), éppen arra utalok, hogy ez hosszú, bonyolult és humánusan végzendő tevékenység.
Viszont a dohányosokkal akkor vagyunk szolidárisak..., ha nem vagyunk szolidárisak a dohányzással. Bizony, ez ilyen paradox dinamika. És hát, tényleg szakma... Mint minden, a szenvedélybetegségekkel való foglalatoskodás is specializálódott, szakmásodott. A tudományos igényű közelítés pedig pontosan nem fehér-fekete. (...) ...gyakorlati és módszerelméleti tevékenységem esszenciája, a mentálpedagógia megteremtése éppen a mélységes szolidaritásból táplálkozik mint domináns érzelemből. Idézek ... kötetemből [- http://mek.oszk.hu/10200/10217/index.phtml -], szeretettel ajánlva az Ön figyelmébe (is):

Első - ápolandó - közös átérzésünk, amivel a tréningünkhöz hozzákezdünk, hogy akármit gondoljanak is rólunk egyesek (vagy éppen mi magunk, kedvetlenségünkben, átmeneti vagy tartós elkeseredésünkben), az biztos, hogy egyikünk sem elvetendően rossz, csak a „működésünk csikorog” s romlik el olykor. Nyomatékosabban fogalmazva: nem mi vagyunk - adott esetben - „rosszak” (nem én vagyok „rossz”), hanem - az ominózus helyzetben - a működésünk (a működésem), illetve annak valamely része bizonyult rossznak (nem megfelelőnek, kifogásolhatónak, célszerűtlennek stb.) vagy mondott csődöt, ilyen-olyan tekintetben. Ez a működés persze, a mi működésünk, érte ki-ki maga tartozik felelősséggel külső és belső világa előtt! Mindazonáltal - jelen megközelítésben - a fajsúlyosabb érzés és gondolat az, hogy mindenki ugyanolyan pótolhatatlan s hasznos lény, mint bárki más (hiszen ennek dominanciája nélkül képtelenség megfelelni a felelősségvállalás személyes kötelezettségének...). A világ szegényebb lenne nélkülünk. Ha pedig ez így igaz, akkor nem szükséges büntetni magunkat - sem indulatoskodással vagy fullasztó önsajnálattal, sem italozással, sem füstöléssel, illetve bármilyen más narkotikumba meneküléssel, sem pszichoszomatikus betegségekkel. Lehet, hogy többen közülünk eddig is „jól megvoltak”, úgymond. Legalábbis kerülték a szembesülést számos „elföldelt” problémájukkal. Különösképp - mások előtt... Mert bizony, kemény „tánc” egy ilyen lemeztelenedés. Pedig rá kell venni magunkat, „el kell járnunk”, nehogy rávetítsük eltagadott-elhallgatott megoldatlanságainkat szeretteinkre, barátainkra, kollégáinkra, ismerőseinkre, szomszédainkra vagy akár a szembejövő, illetve mellettünk sorban álló idegenekre. (...)

Mindannyiunknak el kell jutnunk a tréning során nemcsak arra a felismerésre, hogy bármikor bármelyikünk „padlóra kerülhet”, de alapozzuk meg összefogva a föltápászkodás-újrakezdés technikáját is! Mondjuk el: kinek-kinek mi a hétköznapjait, a „mindennapi boldogságait” leginkább megzavaró problémája, illetve gondja (lehet akár a legaktuálisabb is), az mennyire gyűri maga alá őt, és hogyan, miként, mi módon, milyen „technikával”, miféle elképzelésekkel igyekszik túljutni rajta (netalántán megoldani...). A megoldás mindig egyéni, ám a túlélési törekvés (életösztön?) közös bennünk. Mindegyikünkben él valami, amiből erőt merítünk - ez a megállapítás ugyan közhelynek hangzik, mindazonáltal érdemes közelebbről szemügyre venni.
- Te - Kedves Kollégám és Barátom - ugyan miért nem adtad fel eddig soha? Te miért szavaztál újra meg újra a folytatásra és újrakezdésre, életed legnehezebb helyzeteiben is? A puszta tény, hogy élsz, cáfolhatatlanul bizonyítja az élni vágyásodat. Ez annak ellenére is igaz, ha nemrégiben netán akár öngyilkosságra-önpusztításra-önfeladásra gondoltál, illetve ha tehetetlenül, szinte akarat nélküli bábként hódolsz - talán titokban - valamilyen, testet-lelket súlyosan emésztő szenvedélynek .
(...) Kellő érettség nélküli, „csupán megnőtt emberként” az ember alig kapaszkodik ki az egyik életcsapdából, gyanútlanul beleszédül a következőbe. A tényleges megoldás kizárólag az lehet, hogy időnként - vállalva a vele járó fáradalmakat - szembesülünk az alkalmankénti tehetetlenségérzés és kudarckanyar valódi okaival.
- Azt kérded: hogy bírod ezt ki? A válasz benned rejlik. Fedezd fel és osszad meg velünk! Mert ha jól magadba nézel, biztosan ráérzel, hogy valami-valaki (vagy: Valaki ) támogat téged (és minden vergődő embert)... Emlékek, önbecsülés? Megmaradt barátságok, vagy azok maradéka? Kapcsolatod mostani társaiddal? Egy nálunk hatalmasabb és nemesebb lénybe, vagy egy magasabb összefüggésbe vetett hit? Avasd be hát „titkodba” a neked szurkoló csoportunkat! Fedezzük fel benned (mi is, veled együtt), azt a jót, azt az erőt, amit semmiféle lélekfájdalom, semmiféle túlfeszített feladat vagy sorspróba sem pusztíthat(ott) el! Lehet ez egy akár régmúlt történés vagy tett is! Miért ne teremne újra, ami valamikor már kihajtott!
Arra kérünk tehát. hogy idézd fel újra (de most már erőteljesebben, „harsányabban”), amit a programunk kezdetén, az első foglalkozások során már halványan megosztottál velünk. Azokat az eseményeket és cselekedeteket, amelyekre szívesen, örömmel emlékszel. Amelyekre büszke vagy - amíg csak élsz. Ezek ugyanis a Te gyökereid.

Talán meggyőztem arról, kedves Fannyvár, hogy amit képviselek, és amiképpen dolgoztam, meg dolgoztak munkatársaim, alkoholistákkal, dohányosokkal, kábítózókkal, az rendkívül humánus és tapintatos - összekapcsolva következetességgel, felelősségvállalással, fejlesztő támogatással, de semmiképpen kapkodással vagy öncélú és kizárólagos keménységgel. Már nyugdíjba rokkantam (sajnos szó szerint), ezért ezt tudom teljesíteni, amit itt teszek: közvetíteni, továbbadni szakmai és civil (önsegítő) ismereteket, módszereket és élményeket.

Az Ön postjánál is ezt próbáltam. Minden jót kívánok. És gratulálok, hogy ilyen nemes célok érdekében (is) blogol.

In: http://fanny.nolblog.hu/archives/2012/01/31/Nem_eri_meg/ -  36. komment (navigator 2012. 02. 01. 12:58)

Kiállni az elesettekért, közreadni magunk által kimunkált - kiszenvedett önsegítő programokat, technikákat - gyalázat?

http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/04/19/BOLONDBESZED/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/04/18/AZ_IRAS_GYOZ/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/11/28/Holokausztrl__gygyt-nmegfigyel_krdsek/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/11/25/Aptl/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/12/02/Nem_ktelez_elolvasni/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/12/11/Politikamentesen_2/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2011/03/03/Dohanyfust_nelkul_szabadon_Sajnos_ma_meg_inkabb_aktualis/

http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/05/10/Egeszseg_es_fasizmus/

http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/05/11/Cigaretta/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2011/09/01/Fustellenes_kiszolgaltatottsag/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2011/12/03/Fuhrerkedes/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2011/12/10/Egyeni_hivo/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2011/12/16/Elokeszuleti_irasok/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2011/12/25/Nagy_Zoltan_bloggernek/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2012/02/03/A_megoldas/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2012/02/05/Nikotin_Ofelsege_elotti_leborulas_ellen/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2012/02/06/Mi_a_forras_es_mi_a_cel/

http://mek.oszk.hu/10200/10217/

Fellépni a blogetikáért, az internetes gyűlölködés ellen - gyalázat?

http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/09/13/Internetegeszseget/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/11/23/Az_kljog_ellen_Tmavdllekvd_szablyok/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2011/02/05/Kipontozott_mondatvgek/

http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/03/28/Andante/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2012/02/04/Teljes_szoveg/

Avagy gyalázat-e így hozzászólnom?

17. navigator
2012. 02. 17. 23:13

"sybaris (látogató)" által hangoztatott nézettel, felfogással, világlátással és stílussal(!) - idézek tőle 9.-ről: "Kedves Navigátor!

Szeretnék önnel konszenzusra jutni!" - az Úr őrizzen meg engem konszenzusra jutni...
Egyebekben akárhonnan hivatkozik akármilyen doktrínára, a második világháborút a hitleri Németország indította a világuralomért, s a városok terrorbombázását szintén a náci vezetés tette a GYAKORLATI HADVISELÉS bevett formájává, továbbá ugyanígy a polgári lakosság tömegirtását, valamint kizárólag Hitler és társai csináltak holokausztot.
Göringet nem azért ítélték halálra, mert elmebeteg és/vagy szenvedélybeteg volt (még egyszer utalok 9.-re), hanem a cselekedeteiért (nem is állítottam, hogy ne lett volna beszámítható).
"sybaris (látogató)"-ra a jövőben nem reagálok, jelen alkalom volt a kivételt erősítő szabály. Nácimosdatással nem vitatkozom. A nácik bűneinek legyőzőikre való, akár részleges átterhelése nem vitaképes álláspont. Legjobb esetben is mélységes dilettantizmus.

23. navigator
2012. 02. 18. 16:04

A Blogközönség teljes nyilvánossága előtt vallom...

1/ "sybaris (látogató)" ún. érvelését tárgyszerűen cáfoltam (17.). Erre az illető személyiségem működésével "foglalkozik". Megjegyzem, a magam részéről soha senki vitapartneremet (vagy személyiségműködését általában) nem minősítettem a NOLBLOG-on. Mindig konkrét nézetet, véleményt, cselekvést értékeltem, s legfeljebb ahhoz kötve asszociáltam publikusan bármiféle lélektani és vagy pedagógiai/andragógiai összefüggést.

2/ "sybaris (látogató)" nem regisztrálva, kilétét teljesen eltitkolva gyalázza a nácizmus, a fasizmus legyőzőit. Én ellenben arcommal szólalok meg (engem mutató fényképpel, e-mail címemmel, s több ízben közölt azonosíthatóságommal - megismétlem: 277-6593; Fekete György 1214 Budapest, Rakéta u. 16/A I/1. ), e postnál is.

Több mondanivalóm az illető személy - "sybaris (látogató)" - szereplésével kapcsolatban nincs.

Shakespeare postszerzőnek jelezném tisztelettel, hogy a helyében átgondolnám: biztosítsak-e fórumot "sybaris (látogató)"-nak és a hozzá hasonlóan megnyilvánulóknak. Éppen most, amikor a Normafánál náci horda demonstrált. Ugyancsak átgondolnám a rajtam kívül ide kommentezett, magukat már korábban zsidó származásúnak (is) publikusan fölvállalt bloggerek helyzetében, hogy a jövőben miként viszonyulnék az efféle blogtörténésekhez.

http://shakespeare.nolblog.hu/archives/2012/02/12/Februar_14-en_Utolso_felvonas/

Ha valaki, bárhol megjelent vagy közreadott bármilyenírásomban, akár egy ékezetnyi - bárkinek is szóló - trágárságot talál, s a lelőhely feltüntetésével itt (a NOLBLOG-on) megjeleníti, publikusan kérek tőle bocsánatot.

Tudom, nem is tagadom, magamat én teszem támadhatóvá (mint mindenki, aki síkraszáll ezért-azért...). Ám, kérdem, konkrétan mivel? Mert ugyan az enyém se mindig a legsikerültebb kifejezésmód, azonban gyalázni nem gyalázok (nem gyaláztam) senkit... Még a gyalázókat se.

Tényleg kiröhögcsélendő rögeszméim vannak?

Megjegyzés. A "navigator" (mellesleg a "hajózó" értelmében, s nem pedig valamiféle "iránydiktáló" jelentésben használom) és a "mártírvédő" nicknévvel egyaránt éltem (élek), azonban publikusan vállalva és megindokolva: http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/03/25/Irtak_rolam_is/

Hadd legyen szabad csak így.

Természetesen ez is vélemény:

http://hordo.nolblog.hu/archives/2012/02/06/Irrigator_gubernator_malomjateka/

Blogplágium

Nemrég megjelent körünkben egy post (amúgy címe: Csurka), amelynek mindösszesen kettő mondatát – forrásjelölés nélkül – lepattintották a Szombat havilap írásáról.

Nem sokkal korábban ugyanazon post-szerzőtől egy humorosnak szánt, ám valójában kifejezetten egészségromboló, destruktív anyag került fel. Kigúnyolandó a nikotinszenvedély által letepertekért és a passzív dohányzás áldozataiért erőn felül fáradozó sok ezernyi egészség- és oktatásügyi munkatárs, szociális segítő. Ez az „írás” azokat a bátor, felelősségüket vállaló embereket is fricskázni próbálja, akik szembeszálltak a bagó kórságával, kitépték magukat a szabadságot hazudó szolgaságból, a boldogsággal és önmegvalósítással ámító pusztulásból. Kinevetve őket, akik elkezdtek újra uralkodni önmagukon. A „trükk” egyébként az addiktológusok számára, mondhatni, ősrégi. Élelmiszereket, élvezeti cikkeket – mindenféle hamiskodással – úgy feltüntetni, mintha addiktív (függőségbe hozó) szerek lennének, amelyek fogyasztása nem csupán hódolójának hoz – nagy valószínűséggel – szerencsétlenséget, testi-lelki nyomorúságot, bajt, kínt, hanem, a körülötte élőket is fenyegeti.

Ez azonban csak az egyik visszásság a dologban. Különben olyan ez, érdemes megjegyezni, mint amikor a vásott gyerek igyekszik felültetni a felnőttet. Holott közben tudja, hogy rosszat cselekszik. Amiképpen a kulturálatlanul füstölgő is tisztában van vele, hogy a rosszindulatú daganatos és keringési eredetű betegségekben szenvedő dohányosok, illetve a leszokott, ám régebben rendszeresen dohányzók aránya messze meghaladja az össznépességből való részesedésük hányadát (a túlnyomó többséget kitevő felnőtt korúakról van szó).

A másik aggasztó tett nem más, mint amit a magyar nyelv ez ideig így hívott: idegen tollakkal ékeskedés. Újabban (pár hete) – köztársasági elnökünk tisztázatlan szellemi eltulajdonlásos ügye okán – némelyek schmittelésként emlegetik. E cselekedet pedig bizony egybeesik az addikt személyiség egyik markáns jellemzőjével, a szabályokat, normákat rendre és mindenféle aggály nélkül kijátszó voltával (a már tárgyalt destrukció, lelkiismeretlenség mellett). Tudniillik ezt az „elmés” műalkotást szóban forgó közreadója saját szerzeményként tálalta nekünk.

Ennyi jegyzet elég is a történtekhez. Lássuk immár a linkeket (a maguk pőreségében), amelyek révén számos helyen – és több éve – találkozhattunk az utalt bántó demagógiával. Ezek egyértelműen megelőzik a nálunk napokban felbukkant közlést (2012.02.04.). Íme:

http://www.otkenyer.hu/m9-1-54.php (1999!)

http://wegaz.blogter.hu/281014/a_gyilkos_kenyer_es_az_uborka_veszelyei (2008)

http://ylosom.blogter.hu/82443/a_kenyerfogyasztas_veszelyei (2006-09-28 14:51)

http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=290968 (2012-01-13 14:29)

http://pride.hu/viewtopic.php?topic=2545&forum=23 (2009.04.27 01:24)

http://forum.hirfal.hu/?cmd=forum&topic=543241&page=0&tovabb= (2009.04.30; 09:17)

http://forum.index.hu/Article/showArticle?go=37870155&t=9001430 (2004.07.27 17:49)

http://perzeusz.hu/viccframe3.htm (A kenyérfogyasztás veszélyei)

http://vicc.zug.hu/hir/a-kenyerfogyasztas-veszelyei_133.php

és így tovább, és így tovább…

Egészségvédelem – mindenki

megelégedésére

Minek huzakodni, veszkődni? Haladjunk a kisebb ellenállás irányába! Bagózni akarnak. Drágállják az árát?

Hát tessék, szívják csak! Mégpedig számolatlanul, korlátlan mennyiségben. Hogyan oldjuk meg? Egyszerű. INGYEN ADJUK! Aki füstölni akar, bemegy a boltba (plázába stb.) bejelenti igényét, s kap. Persze lenne fejenként maximálás, de magas szinten. Mondjuk napi kettő csomag. Minősége: filteres magyar terméké. Lehet majd flancosabb nyugatit is kapni, szűkebb porciózással.

A lényeg tehát, hogy ingyen eregethetőek a karikák. Viszont – és itt csapda! – egyebekben semmi nem változik. A jelenlegi, végre szigorúbb szabályozás (mert ezáltal lett érdemi, a nemdohányzók egészségét védő) – továbbra is érvényes! Ha valaki tiltott helyen gyújt rá, fizet mint a katonatiszt. A pénzbüntetés megváltható, ki-ki választása szerint, ingyendohányról lemondással (megállapított időtartamra) vagy díjazás nélkül teljesítendő, bizonyos mennyiségű közmunkával. A térítésmentes, államilag támogatott, a szenvedélyfüggéstől megszabadító leszokási programok maradnának.

Egy sor társadalmi baj elviselhetőbbé válna. Megugrik a bagóban elhullottak száma. Rengetegen megbetegednek, kiesnek munkájukból, ők elbocsáthatóak. Helyükre újabbak vehetők fel. Csökken a munkanélküliség (a kirúgottakat elviszi a dohányhalál). A halálozás növekedése enyhíti az egészség- és oktatásügy feletti nyomást. A felszabaduló pénzeszközöket a kormányok további hasznos célokra fordítanák. Igaz, fogyna a magyar, azonban a hivatásos-turulos nemzetsiratók érzékelnék: ami megmarad, az a minőség! Szupermagyar, szuperbaka, szuper-alattvaló… Mindenki engedelmes, csak megkapja: ki szopókázni valóját, ki annak füstje-bűze elleni állami védelmet.

Itt lenne a Kánaán!

Multifunkcionális megoldás, amely kielégíti mind a multikat, mind a hazai vállalkozókat. Hiszen a dohánytermelés is növekedni kényszerülne. Igaz, állami szubvenciókkal, ám tisztáztuk, lenne miből!

Miért is nem jöttek erre rá a közgazdászok?

Ui. A fejét egészségvédelemre adó ember – nem cinikus. Csupán hisz a megvilágosodás lehetőségében, s ezért mindenfélét kitalál. Például a füstölési függésükhöz ragaszkodók azon reklamálására is, miszerint – most ez a soros érvük – az összes ártalomcsökkentő fellépés valójában képmutatás, ha nem tiltjuk be tüstént és teljesen a dohányzást és a dohány forgalmazását. Mint magukról mondják, ők a hitelesség, az egyén méltóságának szabadságharcosai...

Dohánymentes

panoráma

http://www.facebook.com/media/set/?set=a.180926735324136.47255.143768282373315&type=3

Ügyes blogolás -

Csurkából...

Az imént feltűnt itt két, egy egész postot egyedül kitevő felettébb érdekes mondat, idemásolom:

A zsidó hagyomány szerint nem ünneplünk ellenségeink halálakor, mert I-ten teremtette lélek pusztult el.

Nem ünneplünk tehát, de nem is felejtünk.

http://anton.nolblog.hu/archives/2012/02/04/Csurka/

Először tetszett és semmi rossz érzésem nem volt. Később azonban, ahogy szemezgettem a Hálón, belefutottam ebbe:

A zsidó hagyomány szerint nem ünneplünk ellenségeink halálakor, mert Isten teremtette lélek pusztult el. Nem ünneplünk hát, de nem is felejtünk.

http://www.szombat.org/csurka.html

Nyugdíjas tanárpedantériámban nyomban beugrott az elsőre olvasott Csurka-sirató aforizma. Nézem, nézem... Forrás megjelölése nincs.

Ezek után tekintsük meg az egész írást, amelyről lecsippentettek:

Csurka

2012. február 4. / A szerk.

Halottakról nem jót kell írni, hanem az igazat – tartja a közmondás, már ha pontosan fordítják. És bár Csurka István halálhírével vannak tele a lapok, mintha mégsem lenne teljes a kép. Visszafogottság, gyász, némi megilletődöttség érződik a sorok között, mintha – bár nem szerették, sőt életében bírálták is – távozása mégis megrendülést keltene, hiszen az utóbbi évek immár történelemmé vált tegnapjához tartozik.

Az irodalmi nekrológok semleges hangon írnak róla, főként írói munkásságát méltatják. A politikai lapok természetesen vázolják politikai karrierjének fordulópontjait is, de a kötelező tárgyilagosság nevében távolságtartó, visszafogott stílusban írva le a címszavakat: író, ’56 utáni internált, utóbb beszervezett ügynök, sikeres színpadi szerző, a kilencvenes évek elejétől MDF alelnök, MIÉP alapító, Magyar Fórum főszerkesztő, satöbbi.

Csakhogy Radovan Karadzsicsról, boszniai szerb politikusról, a délszláv háború egyik felelőséről sem az marad meg emlékezetünkben, hogy filozófus volt és verseket írt, hanem, hogy népét háborúba vezette, fajgyűlöletet szított és tömeggyilkos volt. 

Csurka szerencsére nem váltott ki ilyen hatást. Háborút nem robbantott ki, szónoklataira, cikkeire szerencsére nem tört ki felkelés, sem pogromok, de súlyos, el nem évülő bűnöket követett el, melyek széles társadalmi hullámokat vetnek.

A rendszerváltás előtt csak részegen zsidózott nyilvánosan, ahogy szigligeti nyaralótársaitól elterjedt, a rendszerváltás után józanul is: húsz éven át uszított gyűlöletre. A magyarországi politikai antiszemitizmus feltámadása, folyamatos szítása, a faji megbélyegzés, a gyűlöletkeltés és a kirekesztés, mely húsz év alatt széles társadalmi támogatottságra tett szert, nagy részben neki köszönhető. Sokan dolgoztak az elmúlt húsz évben az ordas eszmék feltámasztásán, de senkinek a neve nem forrott össze úgy az antiszemitizmussal, mint az övé. Írásaiban, rádióinterjúiban, utcai demonstrációkon egyaránt hódolt szenvedélybetegségének és lapjai révén üzleti érdekének: antiszemita volt, ha olykor elhárította is, amikor e kifejezést vele azonosították.

Drámaíróként és novellistaként is népszerű életművet hozott létre 1990 előtt, köztük sokak számára fontos műveket, de alakjára a legtöbben alighanem mégis úgy emlékeznek most, mint aki utat mutatott nekik, és kimondta, amit gondolnak: antiszemiták, fajgyűlölők, Nyugat-ellenes acsarkodók szívében él tovább.

A zsidó hagyomány szerint nem ünneplünk ellenségeink halálakor, mert Isten teremtette lélek pusztult el. Nem ünneplünk hát, de nem is felejtünk.

In: http://www.szombat.org/csurka.html

Ugye már nem is bosszankodunk? Egy - esetlegesen és szándéktalanul, blogtérben elkövetett - plágium miatt. Hiszen pontos, bölcs nekrológot ismertünk meg. Plagizálás pedig egy schmittelő országban? Nagy dolog...

Adjuk ingyen!

Mondhatnánk, örökzöld téma. Ám pontosabb így: örökpiszok, örökszenny…

A dohányzás. Árt a nemdohányos egészségének, mert – tisztelet a kivételnek! – nem kevés dohányos nem akar jogkövetően dohányozni. Árt a dohányos egészségének, még ha – esetleg – nem is látja be.

Időről időre a dohányzás pártját fogó embertársaink újrahangszerelik szabadságharcnak megélt ágálásukat rabszolgalétük fenntartásáért. Mert azt hiszik, veszély fenyegeti leborulásukat Nikotin Őfelsége előtt. Holott csupán annyi történik, hogy – lépést tartva a nemzetközi szinten konformmá vált népegészségügyi felismerésekkel és intézkedésekkel, továbbá teljesítve a vonatkozó EU és WHO kötelezettségeket – országunk igyekszik ellátni egészségvédelmi feladatait a szenvedélybetegségek elleni küzdelemben, beleértve a dohányzás ártalomcsökkentését. Nem a betiltás, hanem a szeparálás (a dohányzás térbeli elkülönítése) és a korlátozás (a dohánytermékekhez hozzájutás lehetőségeinek szűkítése) eszközeivel. És mindezzel párhuzamosan az egészség- és oktatásügy több ezernyi munkatársa dolgozik a szenvedélybetegségek (addikciók) megelőzéséért, a már függők kezelésén-gyógyításán-támogatásán-felvilágosításán-fejlesztésén-tanításán, és utógondozásukon. Nemegyszer dacolva a mindenkori állami ostobaságokkal, önzésekkel, manipulációkkal.

E seregben vagyunk néhányan, akik segítő tapasztalatainkat, ötleteinket, gondolatainkat írásban is megfogalmazzuk, hol klienseink kezébe nyomva-lopva, hol a társadalmi kommunikáció legkülönbözőbb fórumain hasznosításra felkínálva. A blogtér se kivétel. Itt az is előfordul, hogy bekapcsolódunk egy-egy nem általunk indított, de e témával foglalkozó diskurzusba.

Szerénytelenségemet (az alapító mentálpedagógust; a mentálpedagógiát én munkáltam ki) szintén elérte e sors, minden kellemes és kevésbé kellemes tapasztalásával, sikerével és fiaskójával egyetemben. A napokban ismét átéltem egy ilyen helyzetet. Itt, a NOLBLOG-on.

Bloggerináink egyike postjában sajátos módon ellenezte a dohánytermékek mostani áremelését. Ekként még kevesebb marad az amúgy is nélkülöző családoknak, még inkább éheznek gyerekeik, alig jut ruhára, fűtés- és villanyszámlára, s egyébként is ez az egész hercehurca kizárólag és valójában az államkassza gyarapítását célozza – így foglalható össze az írás üzenete. Majd felsorakozott a vitához egy blogger, aki – a kóros szenvedélyfüggés vágykiélésének semminemű korlátozását vagy elkülönítését nem tűrő dohányosokhoz hasonlóan – az összes kapcsolódó egészségvédő intézkedést hiteltelennek, „a legocsmányabb képmutatásnak” kiáltott ki azon az alapon, hogy nem tiltják be teljes mértékben a dohányzást, illetve a dohányt. Más bloggerek ilyen-olyan módon kárhoztatták a dohányzás szabályozásának minimális gyakorlatát is. Igen kevesen szegültek szembe a csoportnyomással.

Természetesen csatasorba álltam. Mint az addiktológia veteránja már hozzászoktam, hogy ne reméljek győzelmi babérokat (egyébként se akarok, ahogy kollégáim se, bárkit legyőzni…). Tehát szokott tanári rezignációmmal vettem elő arzenálom minden jelentősebb darabját. Rámutattam, hogy a teljes tiltás nem csupán ésszerűtlen és eleve kudarcra ítélt, hanem igaztalan és embertelen. Óvatosan céloztam arra, hogy a dohányos maga tapossa meg saját méltóságát, hogy azért próbálja kézben tartani a tőle független zajlásokat, mert önmaga fölött elégtelenül parancsnokol. Kértem a folyamatosan általánosságokban mozgó, a tárgyszerűségtől következetesen eltekintő, indulatokkal, helyenként trágár jelzőkkel kísért kijelentések konkrétizálását. Például megjelölni, hogy a nemdohányzók védelméről szóló 1999. évi XLII. törvénynek a 2011. évi XLI. törvény által történt módosítása és/vagy a T/5281. szám alatt zárószavazásra váró, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről c. törvényjavaslat mely szövegrészei, rendelkezései, eljárásai, fogalom-meghatározásai olyanok, amelyekkel szemben indokolt a tiltakozás. Mindhiába. Nos, utaltam rá, jártam már így korábban, nem egyszer, nem kétszer. Nyugdíjas létemet megelőzően. Ezt az egészet nem is valamiféle panaszként jegyzem. Egészen más okból. Tudniillik e történések közben kitaláltam a megoldást!

Minek huzakodni, veszkődni? Haladjunk a kisebb ellenállás irányába! Bagózni akarnak. Drágállják az árát?

Hát tessék, szívják csak! Mégpedig számolatlanul, korlátlan mennyiségben. Hogyan oldjuk meg? Egyszerű. INGYEN ADJUK! Aki füstölni akar, bemegy a boltba (plázába stb.) bejelenti igényét, s kap. Persze lenne fejenként maximálás, de magas szinten. Mondjuk napi kettő csomag. Minősége: filteres magyar terméké. Lehet majd flancosabb nyugatit is kapni, szűkebb porciózással.

A lényeg tehát, hogy ingyen eregethetőek a karikák. Viszont – és itt az én csapdám – egyebekben semmi nem változik. A jelenlegi, végre szigorúbb szabályozás (mert ezáltal lett érdemi, a nemdohányzók egészségét védő) – továbbra is érvényes! Ha valaki tiltott helyen gyújt rá, fizet mint a katonatiszt. A pénzbüntetés megváltható, ki-ki választása szerint, ingyendohányról lemondással (megállapított időtartamra) vagy díjazás nélkül teljesítendő, bizonyos mennyiségű közmunkával. A térítésmentes, államilag támogatott, a szenvedélyfüggéstől megszabadító leszokási programok maradnának.

Egy sor társadalmi baj elviselhetőbbé válna. Megugrik a bagóban elhullottak száma. Rengetegen megbetegednek, kiesnek munkájukból, ők elbocsáthatóak. Helyükre újabbak vehetők fel. Csökken a munkanélküliség (a kirúgottakat elviszi a dohányhalál). A halálozás növekedése enyhíti az egészség- és oktatásügy feletti nyomást. A felszabaduló pénzeszközöket a kormányok további hasznos célokra fordítanák. Igaz, fogyna a magyar, azonban a hivatásos-turulos nemzetsiratók érzékelnék: ami megmarad, az a minőség! Szupermagyar, szuperbaka, szuper-alattvaló… Mindenki engedelmes, csak megkapja: ki szopókázni valóját, ki annak füstje-bűze elleni állami védelmet.

Itt lenne a Kánaán! Orbán Viktor, ide vagy oda!

Multifunkcionális megoldás, amely kielégíti mind a multikat, mind a hazai vállalkozókat. Hiszen a dohánytermelés is növekedni kényszerülne. Igaz, állami szubvenciókkal, ám tisztáztuk, lenne miből!

Miért is nem jöttek erre rá a közgazdászok?

Komolyra fordítva a szót. Akinek e rögtönzött paródia nem szegte kedvét, hogy komolyan kutakodjon ezekben a dolgokban, nekik újra felkínálom, amit jómagam hoztam össze. Egybegyűjtöttem – bevallom, nem először – mindazt, ami online elérhető és bevált segíteni a szabadság visszaszerzésében:

http://www.kritikaonline.hu/kritika_10marcius.html

http://nol.hu/kritika/20100331-noj_fol

http://mek.oszk.hu/10200/10217/index.phtml

http://mek.oszk.hu/10100/10152/index.phtml

http://nol.hu/velemeny/20110321-szovetseg_a_nikotinert_

http://nol.hu/lap/forum/20110901-segelykeres

http://nol.hu/velemeny/lap-20090304-20090304-2

http://nol.hu/archivum/archiv-451263

http://nol.hu/lap/forum/lap-20090506-20090506-6

https://docs.google.com/viewer?a=v&q=cache:c4ZIQWyO0uAJ:www.wesley.hu/_files/Funk_-_Fekete_%25E2%2580%2593__Mentalhigienes_tezisek_a_dohanyzasrol.doc+fekete+gy%C3%B6rgy+ment%C3%A1lpedag%C3%B3gus&hl=hu&gl=hu&pid=bl&srcid=ADGEESgfjDmYDgZbJz_4zLCVq6lM4ALCaCF1sIPxVxXuf5-4mB0cY6Z4LpRgjgG4K-XXIEkC8MMIqbG7As1BTS_ylcxoo1vBpilhnCmT2qvka6ywXf8Z4M01V-EWfgzs7Go8BS9ERdN2&sig=AHIEtbSDNRHLlNH9nzSeHRa6dKLF0WR0sA

http://nol.hu/archivum/archiv-482271

http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/05/11/Cigaretta/

http://martirvedo.nolblog.hu/archives/2011/05/10/Egeszseg_es_fasizmus/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2011/03/24/A_bago_joga/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2011/03/06/Nemzeti_ugy/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2011/03/03/Dohanyfust_nelkul_szabadon_Sajnos_ma_meg_inkabb_aktualis/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/04/18/AZ_IRAS_GYOZ/

http://navigator.nolblog.hu/archives/2010/04/17/RAKBAGO_TOPRENGESEK/

https://docs.google.com/viewer?a=v&q=cache:YM4UW27jopQJ:lefnet.hu/resources/userfiles/file/FeketeGyorgy/Fekete%2520Gy%25C3%25B6rgy%2520-%2520annot%25C3%25A1ci%25C3%25B3.doc+fekete+gy%C3%B6rgy+ment%C3%A1lpedag%C3%B3gus&hl=hu&gl=hu&pid=bl&srcid=ADGEEShqzM9rJM1JLLSBfLH2u5Vf9Qx20hD_rdcnpfikIg1QYPYchLVvtSAWB_1uMjVqKkpom-eGOYOUeKCHwSy21uJSs5syHC4XmGw0QcIP4CdtxvOLbdVMddbEzFnJJHZLYaIzFBOI&sig=AHIEtbQlUIz_73ZxryaLazKXwUqpFfndfw

Természetesen az addiktológiának nem egyetlen munkatársa vagyok (voltam). Számos kollégám szintén kiváló vagy még hasznosabb megjelent munkáját ajánlhatom (kivéve a praxistechnikákat, efféléket – vállalva a formabontást – teljes vértezetben én tettem közzé), linkeket azonban nem tudok feltüntetni. Elnézést kérek, de erre már elégtelen a kapacitásom. Neveket adok (a még élő, illetve a már öröklétbe került legnagyobbakét), tessék kutakodni, ki-mi van az interneten: Avar Pál, Bagdy Emőke, Buda Béla, Fekete János, Funk Sándor, Gerevich József, Holzberger Mária, Kelemen Gábor, Levendel László, Orell Ferenc, Preuser Tibor, Rácz József, Simek Zsófia, Sineger Eleonora, Szoboljeva Ludmilla, Takách Gáspár, Valkai Zsuzsanna, Varga Domokos, Veér András.

Kötelességem jelezni és itt külön megindokolni, miért nem kommentezhető ez az összeállításom se. Nem azért, mert nem tudom megvédeni álláspontomat, közreadott véleményemet. Egyszerűen nem győzöm energiával a rengeteg járulékos teendőt. Ennyi az oka, nem több. Ugyanakkor, mint korábban is, ha a közérdek tekintetében szükségesnek látom, hogy más blogger postjának témájához szóljak, megteszem, vállalva az esetleges "túlvitát" is. Postjaim közvetlen interaktivitásának beszüntetése nem cenzúra, s még azt se jelenti, hogy nem érdekel mások véleménye az enyémről. Ugyanis lehet reagáló postot is készíteni, s amennyiben az valamelyik írásommal kapcsolatos, és értelmét látom, természetesen ezután is reagálok.

Ugyanakkor megígérem, hogy – amennyiben módomban áll – próbálok segíteni, ha valaki mentálpedagógiai témában közvetlenül tanácsot és/vagy információt kér: fekete.gyorgy@chello.hu (Természetesen e lehetőség nem illeti meg azokat, akik korábban se tartották be a kulturált kommunikáció elemi szabályait.)

Tisztelettel köszöntöm minden Olvasómat:

Fekete György mentálpedagógus történelemtanár / navigator (régebben átmenetileg: mártírvédő)

JEGYZET

Néhány adat

Magyarország vonatkozó epidemiológiai adatai közismerten elkeserítőek: a dohányfüst dominánsan közrejátszik évente kb. 30 000 ember halálában vagy megrokkanásában és egymillió ember krónikus bronchitisének előidézésében, a 14-16 éves fiatalok fele már kipróbálta a cigarettát, az általános iskolák 7. és 8. osztályos tanulóinak 10 százaléka rendszeresen rágyújt; a felnőtt férfiak 40, a nők 27 százaléka dohányzik, a jelenleg dohányzó fiatalok 63,2 százaléka naponta gyújt rá, a 11. évfolyamra a tanulók több mint 90 százaléka fogyasztott alkoholt, a 9. évfolyamosok 40, a 11. évfolyamosok 60 százaléka részegedett már le életében, a 9-11. évfolyamosok 20,3 százaléka fogyasztott valamilyen illegális kábítószert és sorolhatóak az aggasztó számok tovább…

A közösségeinek és magának jobb életet szorgalmazó, ezért politikai nézeteiben baloldali ember kívánatos vélekedése

Vállalni kell a küzdelmet az olyan tudattorzító, direkt mesterkedésekkel is provokált mechanizmusokkal szemben, mint a társadalom szenvedélybetegségekkel, az "ópiumokkal" (köztük a dohányzással!) – az elidegenült emberi társas szerveződések általános kultúrája, civilizációs viszonyai, konkrétan a burzsoázia profit- és hatalmi érdekeinek kielégítése révén – történő permanens megfertőzése. A baloldal nem védhet efféle beállítódásokat és szokásokat, ugyanis ily módon kóros vágyak tartanak tömegeket – szabadságnak-önmegvalósításnak hazudott rabigával, boldogságillúzióval – a tőkének kedvező fogyasztói életmód totális hatalmában. Ne támogassuk – félrenézéssel se! – e mechanizmusok érvényesülését (akkor se, amikor politikai ellenfelünk, ismételjük meg, manipulációs szándékkal kisajátítaná visszaszorításukat), hanem világosítsunk föl mind több embert ezek kapitalizmust erősítő, társadalomellenes összefüggéseiről (szerepeiről), ösztönözve őket kikecmeregni szenvedélyvermeikből. Már az osztálytársadalomban megalapozva humánus közösségi viszonyokat az egyének között, megteremtvén ekként – csírájában – az elidegenüléstől mentes létet.

A szabadságért harcolók nem küzdhetnek a szolgaság semmilyen formájáért. Ha mások szabadságáért síkra szállunk, egyúttal magunkat is szabadítsuk ki a magunk választotta szolgaságunkból. Igen, viszonyok megváltoztatásáért, ez esetben a szenvedélybetegségek gyakoriságának csökkentéséért lépünk föl, azonban nem tagadjuk az egyes ember döntési felelősségét se. Mert a közösség szabadsága lehetetlen az egyes ember szuverenitása, tehát szabadsága és felelőssége nélkül. A kapitalizmus ellen vagyunk, ám amíg elkerülhetetlen benne élnünk, a lehető legemberségesebb életmód pártját fogjuk, amihez hozzátartozik a mind teljesebb megszabadulás a kóros szenvedélyfüggésektől, különösen a gyermekek, várandós kismamák, idősek, betegek és minden nemdohányzó megvédése a dohányfüsttől, nem megfeledkezve dohányos embertársaink egészségéről se.

Hiteles, tényleges kapitalizmusellenesség lehetetlen a tőke uralmának napról napra történő elfogadásába beletréningeztető szenvedélybetegségek elvi-erkölcsi elutasítása, és élvezeti változataik korlátozó-elkülönítő gyakorlatának támogatása nélkül! No meg – természetesen –, a megelőző-gondozó egészségnevelés nélkül. Nem véletlenül szállt szembe mindig a munkásmozgalom az iszákossággal (a dohányzás valós élettani és szociális hatásait akkor még nem ismerték).